Újra lesz Air Race Besenyei Péterrel

Műrepülés: Air Race-rajt három év után Besenyeivel

2014. 02. 28.
Megosztás

Három év szünet után a hétvégén Abu-Dzabiban újraindul a világ legjobb műrepülőit felvonultató sorozat, a Red Bull Air Race, melyben Magyarországot ebben a szezonban is Besenyei Péter képviseli.

A 2005-ben útjára indított világbajnokságnak – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – az idei lesz a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell majd versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a felfújható kapuk – amelyek mentén a versenyzők a pályát teljesítik – pedig 20 helyett immár 25 méter magasak lesznek.

A látványos, népes közönséget vonzó futamokból álló sorozat – Besenyei Péter közreműködésének is köszönhetően – valójában 2003-ban indult, de világméretűvé 2005-re fejlődött. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, a Duna felett rendeztek futamot.

Besenyei Péter – akit a sorozat honlapja az Air Race keresztapjának nevez – 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt.
Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja, köztük a 2010-es bajnok, a címvédő brit Paul Bonhomme. Az idénynyitó abu-dzabi verseny után a horvátországi Rovinjba, a malajziai Putrajayába, a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint – a pontos helyszínnel még adós – Kínába látogatnak el a műrepülők.

(Forrás: NSO)