Murray a wimbledoni bajnok

Murray a wimbledoni bajnok

2013. 07. 07.
Megosztás

Andy Murray nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi egyes döntőjét, miután 3 óra 8 perc alatt 6:4, 7:5, 6:4-re legyőzte a világelső Novak Djokovicot.

A 26 éves skótnak ez volt pályafutása második Grand Slam-diadala, és 77 év után - Fred Perry 1936-os sikere óta - ő az első brit, aki nyert az All England Tennis Club gyepén.

Az elődöntőben Juan Martin del Potrót 4 óra 42 perces csatában búcsúztatott Djokovic gyengébben kezdte a finálét a londoni hőségben, első szervajátékát 0:40-ről fordította meg, majd kétszer is elvesztette az adogatását, igaz, az elsőt rögtön vissza is szerezte. A füves borításhoz képest hosszú és látványos labdamenetek jöttek, a mindent befutó Murray 5:4-es vezetésnél már nem remegett meg, és egy óra alatt hozta a nyitószettet.

A második játszmában 1:2-nél a sokat csúszkáló szerb vette el skót ellenfelének - és jóbarátjának - adogatását, aki két gémmel később fogcsikorgatva ledolgozta hátrányát, és egyenlített (4:4). Az egyik vitatott labda miatt a bíróval ordító világelső ismét elbukta az adogatását, a megnyugodott Murray viszont "semmire" hozta a sajátját, és 69 alatt nyerte a felvonást.

A harmadik szettben a legendás Ivan Lendl tanítványa rögtön 2:0-ra elhúzott, itt a 2011-es bajnok szerb még egyszer "megrázta magát", és 4:2-re fordított. Az ugyanitt tavaly olimpiai bajnok skót azonban ismét visszakapaszkodott, majd néhány szemet gyönyörködtető megoldással elvette az elkedvetlenedő Djokovic szerváját, és negyedik meccslabdáját kihasználva megszerezte a győzelmet.

Murray pályafutása 27. tornagyőzelmét aratta, Grand Slam-viadalon a tavalyi US Open után másodszor nyert. A két játékos most találkozott a 19. alkalommal, és Djokovic 11-8-ra vezet.

"Kicsit más érzés ez, mint egy éve, az karrierem egyik legnehezebb pillanata volt - utalt a Roger Federertől elszenvedett vereségre Murray.
- Ma hihetetlen volt, ahogy Novak három meccslabdáról visszajött. Amikor már mindenki leáll, ő még mindig folytatja, a meccslabdáimnál is tudtam, hogy még nem nyertem. Az utolsó játékból nem emlékszem semmire, csak a pontokra figyeltem."

„Nagyon nehéz volt. Olyan meleg volt. Még soha nem játszottam ilyen nagy hőségben, mint ma. Még sosem játszottam olyan körülmények között, mint az első három játékban. Brutális volt – kezdte nyilatkozatát a 2013-as wimbledoni győztes.
– Fizikailag nagyon nehéz, kimerítő mérkőzés volt. Úgy gondolom, az utolsó játék volt a legnehezebb, azok közül, amelyet valaha játszottam, vagy játszani fogok.”

„Az utolsó gém mindent kivett belőlem. Arra gondoltam, hogy ha ez máshogy alakul, akkor nem tudom, mi fog történni” – mondta Murray. Mint ismert, 40:0-nél három mérkőzéslabdához jutott a skót, de innen visszajött Djokovics, akinek három bréklabdája is volt az 5:5-höz, de végül a negyedik lehetőségével már élt Murray.

„Ivan Lendl épp most mondta, hogy büszke rám, ami nagyon sokat jelent számomra – tért ki edzője dicséreté a brit játékos. – Nem nagyon szokott nyilvánosan mosolyogni, de amikor eltűnnek a kamerák, teljesen más karakterré változik.”

„Úgy gondolom, hitt bennem, amikor sok ember nem. Mellettem állt néhány nagyon kemény vereségnél és nagyon türelmes volt velem, úgyhogy boldog vagyok, hogy megnyertem ezt neki.”

Murray Fred Perryről is beszélt, arról a teniszezőről, aki előtte utolsóként nyerte meg britként a wimbledoni férfi egyest.

„Olyan ember, akivel sosem találkoztam, de nagyon fontos a karrierem szempontjából. Sok emberrel beszéltem róla, találkoztam családtagjaival, használtam a felszerelését. Fura, hogy ezt a nevet egész karrierem során számtalanszor hallottam, és sajnálatos, hogy nem tudtam találkozni vele.”

„Nem hiszem el, mi történt!!!!!” – írta ki másfél órával a mérkőzés után Twitter-falára az újdonsült wimbeldoni bajnok.

Murray hetedik GS-tornadöntőjét játszotta, az ellenféllistára viszont nem mondhatjuk, hogy túl változatos lenne: háromszor Federer, négyszer Djokoviccsal csapott össze a fináléban.

„Sok Grand Slam-döntőben játszottam, mindet Roger vagy Novak ellen. Roger valószínűleg minden idők legjobb játékosa, míg Novak talán mentálisan a legerősebb játékos a történelemben. A tapasztalat sosem az én oldalamon állt, legyőzni őt nagyon nehéz volt, nagyon kemény mérkőzés volt” – tette hozzá Murray.

Djokovic gratulált Murraynek elismerve, hogy riválisa élete meccsét játszotta: "Tudom, milyen elvárásoknak kellett megfelelned, és azt is, hogy milyen sokat jelent nektek, briteknek ez a trófea. Ma mindent beleadtam, de ez sem volt elég."


A vegyes párosának döntőjében a Daniel Nestor, Kristina Mladenovic kettős szetthátrányból fordítva legyőzte az első helyen kiemelt Bruno Soares, Lisa Raymondt duót.
A belgrádi születésű, kanadai színekben versenyző 40 éves Daniel Nestor rutinos párosjátékosnak számít, férfi párosban nyolc Grand Slam-tornát, és 2000-ben még olimpiát is nyert, míg vegyes párosban ez volt a harmadik győzelme a négy nagy tornán.

A 20 éves francia Kristina Mladenovic – az 1984-ben a jugoszláv kézilabda-válogatottal olimpiai bajnoki címet szerző Dragan Mladenovics lánya – mindössze második alkalommal döntőzött GS-tornán, az idei Roland Garroson ugyan Nestorral az oldalán kikapott a Lucie Hradecká, Frantisek Cermák cseh duótól (amelyet a Marosi Katalin, Johan Brunström kettős ejtett ki Wimbledonban), most azonban már felért a csúcsra.

Eredmények:

Férfi egyes, döntő:
Murray (brit, 2.)-Djokovic (szerb, 1.) 6:4, 7:5, 6:4

Vegyes páros, döntő:
Nestor, Mladenovic (kanadai, francia)–Soares, Raymond (brazil, amerikai) 5:7, 6:2, 8:6

(Forrás: NSO)