A magyar páros tovább küzd az olimpiai kvótáért

Nehéz helyzetben műkorcsolyázóink az oberstdorfi olimpiai kvalifikációs versenyen

2017. 09. 29.
Megosztás


A németországi Oberstdorfban rendezik a hétvégén a műkorcsolyázók olimpiai kvalifikációs versenyét. Magyarország jégtáncban és páros műkorcsolyázásban nevezett egy-egy duót a viadalra. Mindkét egységünk szerencsétlenül sorsolt, hiszen a jégtáncban a Janovszkaja Anna, Lukács Ádám elsőnek, a Beklemiscseva Darja, Magyar Márk páros pedig másodiknak mutatta be rövidprogramját.

A magyar jégtáncos duó programjával nem okozott csalódást, négy vetálytársukat is megelőzték, de a pontozók értékelésében meglátszott, hogy még igencsak fukarkodtak a pontszámokkal. Összesítésben a tizennegyedik helyen állnak, így minimálisra csökkent az esélyük, hogy a még szabad öt olimpiai kvóta valamelyikét megszerzezzék.

A párosok csütörtöki rövidprogramjában a Beklemiscseva, Magyar kettős a forgásaikban nem hibázott, de tripla ugrásaikat rendkivül bizonytalun mutatták be. Ez a teljesítmény a pontszámaikban is megmutatkozott. A 15. helyen várják a folytatást. Ebben a számban négy páros juthat indulási joghoz a 16 egységből.

A versenyen pénteken 13.45-től rendezik a párosok kűrjét, míg szombaton 9 órától a jégtáncosokét, amelyben Janovszkaja Anna és Lukács Ádám a 14. pozícióból várja a folytatást.

Phjongcshangban már biztosan lesz magyar műkorcsolyázó, mivel Tóth Ivett az idei világbajnokságon elért 20. helyével kvótát szerzett az ország számára.

(MOB)