A vízilabda olimpiai selejtező előtt Hollandiába készül a női válogatott.
Kedden és szerdán a Margitszigeten gyakorol, csütörtökön pedig Hollandiába utazik a januári Eb-n bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott, amely az április közepi, trieszti olimpiai kvalifikációs tornára készül.
Merész András szövetségi kapitány elmondta, hogy az olimpiai indulás jogának kivívására lehetőséget teremtő, jövő havi olaszországi megméretés előtt - ahol is a legjobb négy között kell végezni a londoni ötkarikás részvételhez - igen jó alkalom az erőfelmérésre a hollandiai túra.
„Játéktudásban hasonló két csapattal találkozunk a tornán, ahol az olimpiai bajnoki címvédő házigazdák jelenlegi, friss Európa-bajnoki hatodik együttese és Kanada nemzeti válogatottja lesz az ellenfél. Már csak azért is fontos meccsek ezek, mert mindkét csapat ott lesz a trieszti kvalifikációs eseményen is, és bár nem a miénkben, hanem a másik csoportban szerepelnek, bizony előfordulhat, hogy a folytatásban, a négy közé jutásért vívandó összecsapáson az egyikkel összekerülünk. Persze ennek megfelelően Hollandiában nem játsszuk ki minden ütőkártyánkat, s ahogy nyilván ők is, mi is taktikázni fogunk. Ezzel együtt biztos, hogy hasznos felmérő lesz a torna, ahol pénteken két mérkőzést is játszunk, előbb a hollandokkal, utána a kanadaiakkal, majd szombaton és vasárnap még egyszer-egyszer vízbe szállunk velük, így négy meccs szolgálja az épülésünket" - mondta a szakvezető.
A németalföldi kiruccanás után még lesz egy fajsúlyos erőpróba a trieszti út előtt: a magyar együttes a januárban, Eindhovenben Eb-ötödik spanyol válogatott vendége lesz hat napon át április első hetében.
A kvalifikációs tornára készülő keret:
kapusok: Bolonyai Flóra, Gangl Edina, Kasó Orsolya
mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Drávucz Rita, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Kövér-Kis Réka, Menczinger Kata, Poszkoli Rita, Somhegyi Noémi, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó
(Forrás: MTI)