gyulayzsolt-furjesbalazs-mobszalmas

Nemzetközi ügyeket tárgyalt a MOB

2023. 03. 27.
Megosztás

A MOB elnöke, Gyulay Zsolt és munkatársai, más nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel együtt hétfő délután részt vettek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett videokonferencián, amelynek tárgya az orosz és fehérorosz sportolók olimpiai részvételének lehetősége volt (döntés egyelőre nem született). A MOB elnöksége mai ülésén az előbbi kérdés áttekintése mellett új magyar NOB-tag pályázatát is kezdeményezte.

Hétfő délután Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke vezette azt a videokonferenciát, amelyen a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel egyeztette az orosz és fehérorosz sportolók olimpiai visszaintegrálásának lehetőségét. Az ülésen elhangzottak a pro- és kontra érvek, a részvevők többsége hangsúlyozta az „athletes first” (vagyis a sportoló az első) elv és az olimpiai eszme eredeti küldetése érvényesítésének fontosságát. Felszólalt az Ukrán és az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke is, nyilván ők ellentétes álláspontot képviseltek.

A magyar álláspont egyértelmű ezzel kapcsolatban: a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése megszavazta a magyar olimpiai csapat részvételét a párizsi olimpián és az azt megelőző kvalifikációs versenyeken, így a szervezet ehhez tartja magát.

A kérdést mai ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége is megtárgyalta, de természetesen nem ez volt az egyetlen napirendi pont.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, Gyulay Zsolt elnök és a magyar NOB-tagok, Schmitt Pál és Gyurta Dániel javaslatára, egyhangú döntést hozott: a MOB felkéri Fürjes Balázst, a Brisbane 2032 nyári olimpiát előkészítő NOB-bizottság tagját, a 2023-as Budapesti Atlétikai Világbajnokság szervező bizottságának társelnökét, hogy nyújtson be pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, állandó taggá választása érdekében. A pályázatról a NOB saját szabályai szerint hoz majd döntést. Az elbírálás idejére nincs semmilyen kötöttség, a nemzeti olimpiai bizottságoknak és más testületeknek sincs delegálási joga a NOB-ba. Tapasztalati alapon a tagjelölti pályázatok elbírálása akár éveket is igénybe vehet.

Fürjes Balázs arról tájékoztatta az elnökséget, hogy miniszterhelyettesi megbízatásáról lemond.

Amint közismert: Schmitt Pál 1983-tól negyven éven át volt tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, tagsága akkor szűnt meg, amikor a legendás sportdiplomata tavaly májusban betöltötte a 80. életévét. Ugyanekkor a NOB tiszteletbeli tagjának választották. Így is maradt magyar tagja a szervezetnek: Gyurta Dániel 2016 óta a NOB sportolói bizottságának tagja, ám nyolcéves megbízatása 2024 nyarán lejár. Így új magyar tag megválasztása nélkül nem lenne magyar tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.