Nincs magyar az elődöntőkben 1500-on

2012. 03. 10.
Megosztás

A négy magyar induló közül egyiknek sem sikerült elődöntőbe jutnia 1500 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók Sanghajban zajló világbajnokságának pénteki első versenynapján.

A nemzetközi szövetség hivatalos honlapja szerint a férfiaknál Knoch Viktor a selejtezős futamának harmadik helyén zárt, s mindössze egy tizedmásodperccel maradt le a továbbjutásról, a pályafutása első felnőtt vb-jén szereplő Oláh Bence pedig 3.3 mp-s hátránnyal ötödikként végzett a futamában, így szintén lecsúszott az elődöntőbe kerülésről.

A januári Európa-bajnokságon 1000 méteren ezüstérmes, a váltóval bronzot nyerő, összetettben pedig negyedikként záró Heidum Bernadettnek – Knochhoz hasonlóan – egy tized mp hiányzott a továbbjutáshoz, Lajtos Szandra pedig szoros versenyben negyedik lett a selejtezős futamában, így ő sem lépett tovább.

A sanghaji vb szombaton az 500 méteres futamokkal folytatódik, vasárnap pedig az 1000 méteres versenyeket és a 3000 méteres szuperdöntőket rendezik meg.

(Forrás: MTI)