Owens, Lewis és Nurmi is a Hírességek Csarnokában

Owens, Lewis és Nurmi is a Hírességek Csarnokában

2012. 03. 09.
Megosztás

Az atlétikai Hírességek Csarnokának első tagjai között van Jessie Owens, Paavo Nurmi és Carl Lewis is.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) létrehozta a sportági Hírességek Csarnokát. Lamine Diack, az IAAF elnöke a pénteken kezdődő fedettpályás világbajnokság színhelyén, Isztambulban jelentette be, hogy a szervezet megalapításának 100. évében megszületett Hall of Fame-nek 24 tagja lesz idén, s ebből tizenkét nevet már nyilvánosságra is hozott.

A csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Hírességek Csarnokába olyan atléta kerülhet be, aki legalább két világbajnoki vagy olimpiai aranyérmet nyert, legalább egyszer világcsúcsot állított fel, és több mint tíz év eltelt visszavonulása óta.

„A Hírességek Csarnokának létrehozása nem csupán sportágunk nagyságainak elismerésére nyújt csodálatos lehetőséget, hanem a közvélemény figyelmét is jobban ráirányítja értékeinkre, az elért csodálatos eredményekre” - mondta Diack.

Owens, a berlini olimpia négyszeres bajnoka, továbbá a szintén amerikai, kilencszeres ötkarikás győztes Lewis és Nurmi, a finnek legendás, ugyancsak kilencszeres olimpiai aranyérmes hosszútávfutója mellett a holland Fanny Blankers-Koen, az etióp Abebe Bikila, a lengyel Emil Zatopek, az amerikai Al Oerter, Edwin Moses és Jackie Joyner-Kersee, valamint az ausztrál Betty Cuthbert és a kínai Vang Csün-hszia (Wang Junxia) lett tagja a Hall of Fame-nek. A másik tizenkét nevet később hozza nyilvánosságra az IAAF.

(Forrás: MTI)