
A Magyar Olimpiai Bizottság az Erasmus+ ASAP projekt keretén belül fenntarthatósági és környezettudatosságra nevelő eseményeket szervezett szeptember első felében Budapesten felső tagozatos, 7. osztályos (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium) és középiskolás, 11. osztályos (Kölcsey Ferenc Gimnázium) diákok részére.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében az ország több pontján és a külhoni magyar területeken is rendezvények sorozatán vettek részt a szervezet vezetői az elmúlt hetekben.

Az elmúlt héten birkózásban és ritmikus gimnasztikában világ-, öttusában és sportlövészetben Európa-bajnokságot rendeztek.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az Újpesti Torna Egylet (UTE) centenáriumi emléktábla-avató ünnepségén, szombaton úgy fogalmazott, a klub a magyar sport szerves része.

Sikeresen lezajlott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF), valamint a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián rendezett (NEKA) Tehetségből teljesítmény, V. Sport és Innováció konferencia című háromnapos rendezvénysorozat. Az eseményen a sporttudósok, sportszakemberek közt az olimpiai mozgalom, az olimpiai sportágak képviselői, prominensei is felszólaltak, előadást tartottak.

A Panathlon International Flambeau D'Or kitüntetésben részesítette Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, „az olimpiai mozgalomban és a sport kulturális szerepének előmozdításában végzett kiemelkedő munkásságáért”. A díjátadásra Rómában, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) edzőközpontjában került sor pénteken.

Az 1972-es, magyarországi olimpiai lángfutás 50. évfordulójára emlékeztek, egyben megünnepelték a kecskeméti kosárlabda-akadémia 10. szezonjának megnyitóját a „Hírös városban” szeptember közepén.

A magyar férfi tőrvívás máig legsikeresebb alakja, ő maga a Fair Play, de sebészorvosként is emberek sokasága köszönheti neki az életét. Kamuti Jenő, mindenki Jencije 85 éves lett, őt köszöntjük!

Üzbég partnerével tárgyalt pénteken a Magyar Olimpiai Bizottság vezetése. A felek a kapcsolatfelvétel tükrében áttekintették a magyar sportirányítási modellt, a MOB szerepét, feladatait, valamint kitértek a sport területére vonatkozó együttműködés lehetőségére is.
A Magyar Olimpiai Bizottság 2020 januárja óta vesz részt az Erasmus+ ASAP (As Sustainable As Possible) fenntarthatósági projektben a cseh, a szlovák, a német, a finn és dán nemzeti olimpiai bizottsággal karöltve. A projekt egyik utolsó állomásaként a MOB képviseletében Pignitzky Dorottya és Szakolczai-Sándor Kristóf bilaterális találkozón vett részt 2022. szeptember 7. és 9. között a Finn Olimpiai Bizottság fenntarthatósági felelősével.