
A hatszoros válogatott, háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, Branikovits László életének 71. évében hunyt el - tette közzé honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség. A Ferencváros örökös bajnoka tagja volt a müncheni olimpián ezüstérmes magyar válogatottnak.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) az olimpia és a paralimpia halasztása miatt közös nyilatkozatot tett közzé, hogy az egyéni sportolóknál csak úgy történjen egyesületváltás a jövő év végéig, hogy az minden érintett számára elfogadható legyen.

Egy szektorszintű figyelemfelhívó önkéntes program – a JÓTETT Bank – részeként október 14-én az OTP Bank irodaházaiban adhattak vért a hitelintézet munkatársai, illetve a csatlakozó felügyeleti, kormányzati szereplők, valamint meghívott vendégek. Az eseményen felhívták a figyelmet arra, hogy a járványhelyzet ellenére is kiemelten fontos a rendszeres véradás. A Banki Véradók Hetét a Magyar Bankszövetség elnöksége kezdeményezte, számos tagbank csatlakozott, további önkéntes programokra is sor kerül majd a közeljövőben. Az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián is segíti a kampányt és az összefogás sikerét, valamint bátorít mindenkit a véradásra.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a tokiói olimpia (Tokyo 2020) szervezőbizottságával együttműködve október 12-én webinart tartott a világ nemzeteinek olimpiai csapatvezetői számára. „Az online tájékoztató fő célja az volt, hogy ismertesse a csapatvezetőket az olimpia egy évvel való elhalasztását követő időszakban történt intézkedésekről, illetve a jövő évi olimpia szervezésére vonatkozó tervekről” - mondta Dósa Viktória, a tokiói Magyar Olimpiai Csapat vezetője az esemény után.

A Magyar Olimpiai Bizottság 2020-ban ünnepli alapításának 125. évfordulóját, melyet a Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönt. A sorszámozott alkalmi bélyegblokk Kara Orsolya grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 50.000 példányban. Az újdonság 2020. október 9-én került forgalomba, a megjelenés napjától kezdve megvásárolható az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Korábban az egója vezérelte, de ma már érettebben és alázatosabban áll a versenysporthoz a lábsérülése miatt másfél évet kihagyó kick-boxos Veres Roland. A Halker-Király Team ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok kiválósága saját bevállalása szerint mindent megtesz azért, hogy sportága bekerüljön az ötkarikás programba.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) idén szeptember hetedikén hirdette ki a Nemzetközi Fair Play Napot, melynek beszámolója ide kattintva olvasható.

Babos Tímea Kristina Mledenoviccsal az oldalán megvédte az előző évben megszerzett Roland Garros-diadalát Párizsban. Valter Attila 9 szakasz után az előkelő 28. helyen áll az október 25-ig tartó Giro d'Italia olasz kerékpáros körversenyen. Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hegyikerékpárosok U23-as korosztályának világbajnokságán. Poznanban az evezős Európa-bajnokságon három magyar egység jutott a verseny fináléjába. Hétvégi összefoglalónk következik.

A japán nemzeti olimpiai bizottság elnökétől jött levelében a sportvezető megköszöni a nemzetközi olimpiai mozgalom kemény munkáját a válság közepette.

Hét hónappal és 28 nappal századik születésnapja után meghalt a texasi San Antonióban az amerikai John Russell, a világ legidősebb olimpiai érmese, aki 1952-ben, Helsinkiben harmadik lett az amerikai csapat tagjaként díjugratásban.