
A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány idén hetedik alkalommal hirdette ki új ösztöndíjasai névsorát, akik rendhagyó átadón kapták meg a Magyar Olimpia Bizottság első elnökéről elnevezett „Berzeviczy Albert ösztöndíj”-at. A 2020-as programban összesen 17,8 millió forintos támogatásban részesült 20 élsportoló, akik az elnyert összeget felsőoktatási tanulmányaik költségének fedezésére fordíthatják. A BOM Alapítvány ösztöndíjprogramjának célja, hogy támogassa a sportban és a felsőoktatásban is eredményorientált tehetségeket.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hivatalában fogadta Wladár Sándort, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) első emberét, a moszkvai olimpia hátúszóbajnokát, a MOB elnökségének nyáron megválasztott tagját. A felek egy évvel a tokiói játékok előtt áttekintették a magyar úszósport helyzetét, kiemelten a sportolók olimpiai felkészülését.
Az Aranycsapat olimpiai bajnok labdarúgójának emléktábláját hétfőn délután, a volt ferencvárosi iskolájában, a BGSZC Szent István Technikum és Kollégiumban, a IX. kerületi Mester utcában avatták fel. A megemlékezéssel egybekötött emléktáblaavatásra a tavaly kezdődött KOCSIS90 emlékév keretében, annak zárásaként került sor. Kocsis Sándor az 1952-es helsinki olimpián volt tagja a győztes magyar válogatottnak; az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes lett.
Türelemmel viselt, hosszú betegséget követően 80 esztendős korában elhunyt Fatér Károly, a Csepel olimpiai bajnok kapusa - tájékoztatta a klubot a bajnok haláláról fia. Fatér Károly a mexikói olimpián győztes magyar válogatottnak volt a tagja, a kaput védte.

A sportág kétszeres világbajnoka egyedüli jelöltként indult az elnöki székért. A Magyar Evezős Szövetség tisztújító küldöttgyűlése többséggel szavazott újra bizalmat a következő ciklusra az olimpikon Pető Tibornak szeptember 22-én, a Magyar Sport Házában tartott eseményen, ahol részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere, Thomas Bach újabb üzenetet írt az olimpiai mozgalom számára Olimpizmus és koronavírus II. címmel.

2021 februárja helyett új időpontban, 2021. december 11. és 18. között rendezik meg a jövő évi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) a finn Vuokattiban – adta hírül a szervezőbizottság az esemény hivatalos Facebook-oldalán.

Szeptember közepén online rendezték a nemzeti olimpiai akadémiák 16. igazgatói tanácsülését, amelyen a Magyar Olimpiai Akadémiát Szijj Lilla tanácstag képviselte. A többnapos fórum központi témája az oktatás volt.

Az Európai Unió kezdeményezésére szeptember 25-e világszerte az Edzők Napja. A kezdeményezéshez csatlakozva a Magyar Edzők Társasága (MET) szeptember 25-ét a Magyar Edzők Napjának nyilvánította.
![]()
Aki látott már olimpiai nyitóünnepséget, az már biztosan hallotta. A pompás zenedarab olyan, mint egy XIX. századi opera. És hogy mi a története? Vessünk egy pillantást a 124 éves olimpiai himnuszra.