.jpg)
Tahiti egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy otthont adhasson a 2024-es párizsi olimpia szörfversenyeinek. A szervezők elfogadták a csendes-óceáni sziget jelentkezését, már csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jóváhagyására van szükség.
Nem könnyű az élsportot és a tanulást összeegyeztetni, de sokaknak sikerül. Ám olyanok már kevesebben vannak, akik az olimpia évében sem halasztanak szemesztert, így csinálják végig a felkészülést. A kettős életpályamodell szobra is lehetne akár dr. Csizmadia István olimpiai bronzérmes kajakosunk. Hetvenötödik szülinapja alkalmából köszöntjük.
A Testnevelési Egyetem sportdiplomácia-szakos hallgatóinak péntek esti szemináriumán Kulcsár Krisztiánt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét látták vendégül. A sportvezető az interaktív beszélgetés alkalmával a MOB feladatrendszeréről és az olimpiai mozgalom aktualitásairól beszélt a TF-en.
Magyar Örökség Díjat kapott a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS); az elismerést prof. dr. Kiss Ádám, a szervezet elnöke és dr. Székely Mózes főtitkár vette át szombaton, a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen. A MEFS-et dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja méltatta.

A 2026-os téli olimpiai játékok előkészülete mérföldkőhöz érkezett: megalakult a játékok szervezőbizottsága. A házigazdák nem voltak restek, és már alakuló ülésükön munkához láttak.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 74. közgyűlése ígéretet tett az olimpiai béke betartatására a jövő nyári olimpiai játékok idejére. A javaslatot, melynek célja „egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül”, a 193 ENSZ-tagállam közül 186 támogatta.

A Sport 2019 évkönyv nyereményjátékot a Magyar Olimpiai Bizottság (székhely: 1124 Budapest, Csörsz u. 49-51., továbbiakban: Szervező) szervezi és bonyolítja le.
A nyereményjátékában kizárólag azon a 18. életévüket betöltött, kizárás alá nem eső, magyar állampolgárságú természetes személyek vehetnek részt (továbbiakban: Játékos), akik a játék időtartama alatt saját Instagram profillal rendelkeznek és eleget tesznek a játék kiírásában foglalt feltételeknek. A nyereményjáték a Magyar Olimpiai Bizottság Instagram oldalán (https://www.instagram.com/olympic_team_hungary/?hl=hu) kerül meghirdetésre.
Az impozáns tervek megtekintését követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete elfogadta a Jövőbeli Rendezők Bizottságának ajánlását a 2024-es téli ifjúsági olimpiára (YOG). Hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások a Koreai Sport- és Olimpiai Bizottsággal, a helyszín a 2018-as játékok otthona, Phjongcshang lehet.

A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület idei utolsó rendezvényén Kásás Zoltánt, a magyar vízilabdázás kiemelkedő egyéniségét látta vendégül, aki olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok játékosként, majd edzőként is beírta nevét a vízilabda-történet aranykönyvébe. Az est két részből állt: előadásból, majd kötetlen beszélgetésből.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2014. december 9-én, a szervezet 127., monacói közgyűlésén ismerte el hivatalosan a Koszovói Olimpiai Bizottságot. Az ötödik születésnap alkalmából december 9-10-én gálavacsorát és regionális találkozót rendeztek Pristinában, ahol a vendéglátókat Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte.