
Életének 65. évében elhunyt Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke, a Graboplast Győr Kajak-Kenu szakosztályának elnöke, Győr díszpolgára, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja - adta hírül csütörtökön reggel közösségi oldalán a győri szakosztály.

A vidéki futball egyik legnagyobb csillagaként verekedte be magát a magyar válogatottba, melynek színeiben ötkarikás aranyérmet szerzett. A hűség mintájaként egész életében egyetlen klub mezét viselte, s bár fekete-fehérben a sikerek elkerülték, Salgótarjánban legenda lett. Ma 75 éves olimpikonunkat, Básti Istvánt köszöntük.

A görögországi Athénban található Pánathéni Stadionban gyújtották meg a lausanne-i, 2020-as III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok lángját, ami az egyik legszimbolikusabb mérföldkő a jövő év januárjában rendezendő korosztályos multisport-esemény felvezetésében.

Megjelent a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2019/20-as tanév 1. félévének pályázati kiírása. A jelentkezési (postára adási) határidő: 2019. szeptember 30.

Rendhagyó vállalkozásba fogott három sporttörténész vénával megáldott újságíró a Kertvárosban. Dr. Hencsei Pál (a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnöke és a MOA-tanács tagja), Varga Ferenc és Riersch Tamás (a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnökségi tagja) ugyanis az elmúlt másfél évben a XVI. kerületnek, illetve elődjeinek, Cinkotának, Mátyásföldnek, Árpádföldnek, Sashalomnak és Rákosszentmihálynak a sporttörténetét dolgozták fel.
A kötöttfogású szakág olimpiai kvalifikációs világbajnokságának utolsó előtti fináléjában Lőrincz Tamás technikai tussal győzte le a svéd Alex Bjurberg Kessidiszit és szerzett aranyérmet. Az olimpiai ezüstérmes birkózó testvére, Viktor után már Tamás is tokiói résztvevő lehet.
%20és%20Suej%20Zsung-zsungot,%20a%20paralimpia%20hivatalos%20kabalafigurájaMTI_AP_Ng%20Han%20Guan.Új.jpg)
Egy óriáspanda lesz a 2022-es pekingi téli olimpia hivatalos kabalája. Bing Dwen Dwent a paralimpiai játékok figurájával, Shuey Rhon Rhonnal együtt a mai napon mutatták be a kínai fővárosban.
Kicsivel több, mint három hónap és kezdetét veszi a III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok (YOG) Lausanne-ben. Az érintett sportágak szakszövetségeinek tartott hétfőn délelőtt tájékoztatást a MOB nemzetközi ügyekért felelős főmunkatársa és egyben csapatvezetője, Dósa Viktória. A megjelenteket Vékássy Bálint főtitkár is köszöntötte, a konzultáción részt vett Fábián László sportigazgató is.
Szeptember 14-én változatos programokkal ünnepelte 100. születésnapját a Csillaghegyi Strandfürdő. A jeles alkalomból emléktáblát avattak a helyi kötődésű olimpikonok tiszteletére.

Kazahsztán fővárosában is bemutatkozott az új, világszerte hihetetlen gyorsasággal terjedő magyar sportág, a teqball.