Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közgyűlése szombaton egy anonim szavazás során a vártaknak megfelelően a lengyelországi Krakkót és környékét, a Malopolska régiót választotta a 2023-as Európa Játékok helyszínéül.
A sambóban 7. helyet szerző Sirankó Ferenc nem csak magasságával lóg ki a II. Európa Játékok magyar csapatából. Pályája indulásáról, a minszki teljesítményéről, valamint eme különleges sportág magyar helyzetéről is beszélgettünk azzal a versenyzővel, aki először képviselhette hazánkat ebben a versenyszámban neves multisport-eseményen.

A minszki Európa Játékok harmadik versenynapján született meg az első magyar érem: a judóban Európa-bajnokságot is jelentő viadal 81 kg-os súlycsoportjának versenyében a ceglédi Ungvári Attila bronzérmes lett. A judo mellett asztaliteniszben, atlétikában, országúti kerékpárban, ökölvívásban és sportlövészetben voltunk még érdekeltek vasárnap. A gátfutó Kerekes Gréta megnyerte futamát, összesítésben ő is bronzérmes lett.
A június 23-án 125 esztendős Nemzetközi Olimpiai Bizottság grandiózus ceremónia keretei közt mutatta be új székházát, amely a világ egyik legfenntarthatóbb épülete lett. A rendezvényen magyar részről jelen volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál tiszteletbeli elnök, NOB-tag, Gyurta Dániel NOB-tag és a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség képviseletében Ádámfi Attila, aki egyben a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának elnöke is.

Jól szerepeltek a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon a magyar vívók. A szombaton befejeződött kontinensviadalon két ezüst- és két bronzéremmel zárt a csapat, ráadásul a négy éremből hármat csapatban szereztünk, ami nagyon sokat érhet még a tokiói kvótaszerzés szempontjából.
Június 23-án ünnepeljük az Olimpia Napját, amikor világszerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1894-es megalakulására emlékezünk. A szervezet központjában, Lausanne-ban ünnepséget is szerveznek az alapítás 125. évfordulója alkalmából. Ezen a napon ünnepli születésnapját a Nemzet Sportolója, a ma 84 esztendős dr. Kárpáti György is.

Az Európa Játékok harmadik versenynapján avatják a legtöbb bajnokot. 9 sportágban, 38 versenyszámban találnak gazdára az érmek. Sportolóink 6 sportágban, 5 versenyszámban éremért harcolhatnak.

A II. Európa Játékok második versenynapján 24 versenyszámban avattak bajnokot. Érmünk nem született, de 7 sportágban szurkolhattunk a magyaroknak. Az ökölvívó Harcsa Zoltánnak tovább nőttek esélyei a jó eredményre.

Szombaton ezer meghívott vendég előtt adták át Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Arany Karikák díjait (Golden Rings Awards) a phjongcshangi téli olimpia, illetve a Buenos Aires-i ifjúsági ötkarikás játékok legjobb sportközvetítőinek.
Minszkben péntek este fellobbant a II. Európa Játékok lángja. A megnyitón köszöntőt mondott az ENSZ főtitkára, António Gutérres is. A Magyar Csapat élén a judós Ungvári Miklós vonult a stadionban.