
A Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium hagyományosan május végén tartja év végi díjkiosztó ünnepségét. Az esemény mindig több szokott lenni egy átlagos iskolai ünnepségnél, lévén az olimpiai bajnokok, élsportolók a mai napig kiemelt figyelemben részesítik a hazai oktatás első olimpiai iskoláját.
A sportági konzultációk sorát a judo és a súlyemelő-szövetséggel folytatta a MOB. Középpontba került ismét a tokiói felkészülés és a közelgő nyári események.

Költözik San Diego-ból a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) által először meghirdetett Strand Világjátékok (World Beach Games), miután a kaliforniai szervezőknek nem sikerült előteremteniük a rendezéshez szükséges pénzösszeget.
A MOB közgyűlése május 24-én elfogadta a 2018-as pénzügyi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét és a könyvvizsgáló jelentését is.
.jpg)
A Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) 2019. június 5-7. (szerda-péntek) Nyíregyházán, a Nyíregyházi Egyetemen tartja a XVI. Országos Sporttudományi Kongresszusát tagjai, a hazai és nemzetközi sportszakemberek részére. Az esemény egyik védnöke Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavalyi Buenos Aires-i döntését követően Dakar lesz az első afrikai város, amely olimpiai sporteseménynek adhat otthont. 3 évvel a játékok előtt tekintsük át a helyszínt, és mindazt, amit a 2022-es ifjúsági multisport-eseményről tudunk.

A Kispesti Temetőben június 5-én 11 óra 15 perckor kezdődik az olimpiai bronzérmes labdarúgó Faragó Lajos búcsúztatása. A kispesti Aranycsapat hálóőre a '60-as római olimpián volt a harmadik helyezett együttes tagja.

A barcelonai olimpiai bronzérmes cselgáncsozó, kilencszeres magyar bajnok, többszörös Európa-bajnoki és világbajnoki érmes Csősz Imre május 31-én ünnepli 50. születésnapját, őt köszöntjük.
Sajtótájékoztató keretében mutatta be a Magyar Birkózó Szövetség a 2018-as budapesti világbajnokságot bemutató kiadványát, melyhez belső oldalain a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián is gratulált. A szerdai sajtóeseményen azt is elmondták, hogy az olimpiai bajnok birkózó dr. Hegedűs Csabát, a szövetség előző első emberét tiszteletbeli elnöknek javasolják - erről a sportág közgyűlése pénteken dönthet.

Tizenöt sportág 21 fiatal sportolója részesül idén a BOM a Magyar Sportért Alapítvány ösztöndíjában, közülük kedden este kilencen vehették át ünnepélyes keretek között az erről szóló dokumentumot.