
A Mini 5próba Rióba – a Magyar Olimpiai Bizottság 2024-es budapesti olimpiapályázatot népszerűsítő családinap-sorozata és megannyi fesztivál, illetve egyéb rendezvény után – a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) is rendkívül népszerű volt.
Hét évi együttes munka után – amelynek mesterműve a 2012-es londoni olimpián kivívott győzelem volt – Szilágyi Áron elköszön a MOB Kiemelt Edző Programjában is résztvevő Somlai Béla mesteredzőtől, és alig egy esztendővel a Riói ötkarikás versenyek előtt új segítőtársat keres magának. A hírt a jelenleg távol-keleten tartózkodó kardvívó maga erősítette meg.
Csütörtökön ötvenéves évfordulót ünnepelt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS): 1965. augusztus 20. és 30. között rendezték a budapesti Universiadét. 35 ország mintegy 1700 sportolója kilenc sportágban mérte össze tudását, felkészültségét. A fél évszázaddal ezelőtti hazai rendezésű multisporteseményen Magyarország 16 arany-, 8 ezüst- és 14 bronzéremmel az éremrangsor élén végzett, megelőzve Szovjetuniót és az Egyesült Államokat.
A riói olimpia jegyében úszásban, futásban és kerékpározásban rajtol szombaton az 5próba Rióba kiemelt eseménysorozata a Velence Korzón. A rendezvénnyel kapcsolatban a közös mozgás élményét hangsúlyozza Kropkó Péter világklasszis triatlonista. Az IRONMAN 70.3 Budapest szakmai vezetője azt mondja, a tömegsport óriási pluszt ad a mozogni vágyóknak, ez még inkább igaz, ha az amatőrök a profikkal együtt küzdhetik végig a távot.
A 2014-es MOVE Week példájára 2015-ben az Európai Bizottság egy, a tavalyinál még nagyobb szabású mozgást népszerűsítő kampányba kezdett, melynek neve Európai Sporthét. Magyarországon Európai Sporthónapot hirdetnek: szeptember 7. és 30. között a teljes rendelkezésre álló időszakot kihasználva lehet eseményeket regisztrálni és azokon részt venni. Szlogenünk: Mozdulj Te is Európával! Kerülj fel eseményeddel Európa Sporttérképére!

Marokkó korábbi ifjúsági és sportminisztere, Monszef Belhajat kijelentette: ha megválasztják Casablanca régió elnökének, pályázat benyújtását kezdeményezi a 2028-as olimpiára.

Elhárult minden jogi akadály a 2024-es budapesti olimpiai pályázathoz készült megvalósíthatósági tanulmány nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Borkai Zsolt, a MOB elnöke a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte óta szorgalmazta a több mint 1300 oldalas anyag teljes nyilvánosságra hozatalát, de tekintettel arra, hogy nem a MOB rendelte meg a PricewaterhouseCooperstől és így nem volt adatgazda, a kormányzati zöld jelzés nélkül ezt nem tehette meg.
Egy óráig sem tartott az a tavaly decemberi beszélgetés, amelynek végén az úszószakmában akkor még szürke eminenciásnak számító Plagányi Zsolt elvállalta, hogy átveszi a világ legjobbjai közé tartozó Cseh László felkészülésének a szakmai irányítását. Így léptek arra a közös útra, amelynek első emlékezetes állomása a kazanyi világbajnokság volt: 1-1 arany, ezüst és bronzéremmel.

Szombaton a Velence Korzón elrajtol az 5próba Rióba kiemelt eseménysorozata, és a részvételre biztat Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó is.
Fürjes Balázst, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost nevezték ki a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat kormányzati felelősének.