Magas állami kitüntetést kapott Moldovában dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a MOB elnökségének tagja. A magyar sportdiplomatának Nicolae Timofti államfő becsületrendet adott át.
Százhatvanöt ország képviseletében 6500 sportoló, közel 30 000 önkéntes és mintegy 50 000 néző előtt a 18-szoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps közreműködésével lobbant fel a Speciális Nyári Világjátékok hivatalos kezdetét jelző olimpiai láng. Ez az év legnagyobb sport- és egyben humanitárius eseménye a világon.

A vasárnap esti nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődött az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 13. nyári kiadása Tbilisziben.
Hetedik nagymedencés világbajnokságára készül Cseh László, a magyar úszósport legendás alakja, aki éppen tíz esztendővel ezelőtt a montreali sportági csúcstalálkozón nyert aranyérmet a 400 méteres vegyesen. Ehhez később még négy-négy ezüstöt és bronzot tett hozzá, a tízediket – és talán a tizenegyediket is – a kazanyi világbajnokságon szeretné kiérdemelni. Magvas véleménye szerint nem azzal szeretne kitűnni, hogy a mezőnyben ő az egyetlen, aki sorozatban a hetedik világbajnoki csatáját vívja meg, hanem sokkal inkább azzal, hogy legjobb eredményein még fél évvel a 30. születésnapja előtt is javítani tud.

„Lépés a jövőbe” – ez a jelmondata a XIII. nyári EYOF-nak. Grúzia nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor 2010 novemberében elnyerte Brno előtt a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát. A grúziai állapotok alapján valószínűleg a többség aggódott, sikerül-e megépíteni a szükséges létesítményeket, képes lesz-e vendégül látni a dél-kaukázusi szovjet utódállam Európa 50 országát. Az eddig látottak alapján a válasz egyértelmű igen.
Mintegy harminc ország összesen 41 úszója indult a világbajnokság nyitónapján, a Kazanka folyóban rendezett 5 km-es nyíltvízi úszóviadal női mezőnyében, ahol az olimpiai bajnok Risztov Éva mellett a magából egyre többet mutató, tavaly a berlini Európa-bajnokságon a leghosszabb távon ezüstérmes szegedi úszó, Olasz Anna képviselte Magyarországot.
Szombaton reggel útra kelt a magyar csapat Tbiliszibe. A 81 fiatal sportoló a csapatvezetéssel, csapatirodával közösen Isztambul érintésével érkezik a grúz fővárosba, a XIII. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Vasárnap este megnyitó, a küzdelmek hétfőn kezdődnek. Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető fantasztikus eredménynek tartaná, ha a csapat az első ötben végezne.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kenderesi Tamásnak őrületes balszerencséje van. A kazanyi VB-ről lemaradó világranglista második úszó teljes gyógyulása hónapokig is eltarthat.
A magyar vb-szereplők közül nyíltvízi úszóink tesztelték először a kazanyi versenyhelyszíneket: csapatunk csütörtök délelőtt mártózott meg a Kazanyka folyóban kialakított pályán. Mondjuk úgy, a víz nem fürdőzésre hívogatott – 19.5 fokos –, igaz, a nyíltvízi úszók éppenséggel nem strandolni szoktak, azaz a versenyzők végül is azt mondták: a helyszín és a pálya teljesen rendben van.
A korábbi kiváló teniszező Temesvári Andrea az EYOF-ra készülő magyar fiatalok fogadalomtételén mentorként kísérte színpadra sportága ifjú képviselőit. Köztük volt leánya, Visontai Tímea is. "Így még életemben nem izgultam. Csodás érzés egy ilyen rendezvényen a kislányom miatt részt venni, és, hogy felkértek arra, hogy a sportolókat felkísérjem - a könnyeimmel küzködök" - vallotta a '84-es világranglista-hetedik, atlantai olimpikon teniszező.