Dr. Gémesi György elnökletével, a MOB elnökségi tagjának, Gödöllő polgármesterének vezetésével ülésezett a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottsága, mely a szervezet egyik legnépesebb bizottsága, tagjai közt több olimpiai bajnokkal.
Kedden dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára átvette dr. Székely Mózestől, a Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) elnökétől, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkárától és Mocsai Lajostól az újonnan megalakult Testnevelési Egyetem (TF) rektorától a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 2018-as fórumának rendezési jogára beadott pályázat egy másolatát.

Szorosabbra fűzi az együttműködést a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ).
A MOB támogatásával működő Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) Budapesten a Magyar Sport Házában tartotta meg a VI. SIOSZ Gála díjkiosztó ünnepséget. Az eseményen négy kategóriában adtak át elismeréseket.
A berlini olimpia 100 m-es gyorsúszóbajnoka több városban is „otthon” volt, így a keszthelyiek is magukénak vallják.

„Nagy öröm, hogy a magyar Országgyűlés szinte egységesen, 96 százalékos arányban támogatta a 2017. évi vb ügyét; a közös ügyünket” – jelentette ki Gyárfás Tamás, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

Immár bizonyos, hogy nem indul egységes brit labdarúgócsapat a 2016-os riói olimpián sem a férfiaknál, sem a nőknél.
Februári eredményei alapján kedden átvette a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat az MTK karateszakosztálya. "Az MTK pluszt ad a sportágnak" - húzta alá Büchler Zsolt szövetségi kapitány az ünnepségen. A közönségszavazás díját a nyírbátori asztaliteniszezők vitték haza.

Térdműtéten esett át Miklós Edit, az olimpiákon valaha volt legnagyobb sikert elért magyar alpesi síző.

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatója kiáll a budapesti olimpia ügye mellett, melyről úgy tartja, képes lehet összekovácsolni az egész nemzetet.