
Az első kerületi Czakó utcai sportközpontban találkoztak a '64-es tokiói olimpián részt vett férfi kosárlabdacsapat tagjai. A mai napig is összetartó gárdának egyik érdekessége, hogy ötkarikás szereplésük óta nem jutott ki olimpiára férfikosár-csapat.
A hétfőn születésnapját ünneplő háromszoros olimpikon dr. Nébald György elnök vezetésével ülést tartott az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöksége. Szöul, csapatban olimpiai bajnok kardvívója időszerű kérdésekről és a tavaszi programokról adott tájékoztatást.

A kanadai parasport ikonja, az öt különböző játékokon összesen huszonegy érmet (melyből tizennégy arany) szerző Chantal Petitclerc úgy véli, a 2016-os ötkarikás játékok után Rio de Janeiro élhetőbb, kellemesebb hellyé válik a városban lakó fogyatékkal élők számára. A legendás sportoló ezúttal új kihívásra, feladatra készül: a kanadai paralimpiai csapat vezetőjeként vesz majd részt a brazíliai játékokon – ennek apropóján mesélt tapasztalatairól a szervezőknek.

Új magyar csúccsal Európa-bajnoki címet nyert Prágában Márton Anita súlylökő. „Nincs pihenés, már várom a nyári viadalokat és a riói kvalifikációs versenyeket!" – fogalmazott a mob.hu-nak a cseh fővárosban, közvetlenül az eredményhirdetés után a Békéscsabai AC sportolója, aki a londoni olimpián nem jutott a döntőbe, mostani eredménye azonban igen jó előjel Rio előtt.

Csipes Ferenc, Szöul olimpiai bajnok kajakozója, megannyi klasszis versenyző mestere vasárnap ünnepli 50. születésnapját.
Születésének 125. évfordulója alkalmából a kétszeres olimpiai bajnok vívóra, Tersztyánszky Ödönre emlékezett a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen a Farkasréti temetőben.
Idén második alkalommal rendezik meg a teniszsport európai sportnapját a speciális olimpia mozgalomban. Az elmúlt években ez a sportág világszerte kiemelt szerepet kapott. A "speciális" teniszezők a 2015-ös év egyik kiemelkedő eseményére, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra készülnek. A felkészülést az integrált versenyeken korábbi olimpikonok is segítik, többek közt Fábián László, a MOB sportigazgatója.

Gyurta Dániel szerint kétség sem férhet hozzá: Budapest képes lenne mindent igényt kielégítő olimpiát rendezni 2024-ben.

Áprilisban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és az Ausztrál Olimpiai Bizottság együttes erővel érvel az ország kormánya felé egy esetleges jövőbeni ausztrál olimpiai pályázat mellett: Thomas Bach és Tony Abbott miniszterelnök április 29-én találkoznak az ügyben.
Kedden este negyed hétkor ismét jelentkezik a Sport 1 televízió műsorán a Sport mindenkié, a MOB utánpótlás-magazinja, mely az idei Európa Játékokat állítja középpontba. A műsor többek között a Baku előtti "száznapos" futásról is beszámol.