
Brisbane főpolgármestere szerint a város alkalmas lenne arra, hogy a közeljövőben olimpiának adjon otthont.
Adam Roczek, az első alkalommal hazánkba látogató EUSA-elnök remek lehetőséget lát Budapestben, mely szerinte egy remek terep egy olimpia és universiade rendezésére is. A Magyar Sport Házában tartott beszédében kitért rá, hogy szerinte Magyarország készen áll egy világméretű sportesemény rendezésére és nagyon reméli, hogy az esélyes pályázók között láthatja majd a jövőben. Újságírók kérdéseire kifejtette, hogy remek kezdeményezésnek tartja azt a törekvést, hogy a jövőben egy város rendezhesse az olimpiát és az universiadét is.

Kétszeres olimpiai bajnok kajakosunk, Vereckei Ákos szerint kellően sok érv szól a budapesti olimpia mellett ahhoz, hogy megpályázzuk a rendezést.
A MOB által koordinált utánpótlás-programokban érintett valamennyi - összesen húsz - sportág képviselőjének részvételével rendeztek értekezletet a szervezet székházában. Az eseményen Fábián László sportigazgató méltatta a programok jelentőségét, kiemelte a Héraklész- és a Sport XXI. eredményességét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottsága „komoly előrelépést” tapasztalt nyolcadik helyszíni látogatásán a 2016-os riói olimpia előtt.

Egyetlen poszt a közösségi médiában, és másodmagával elutazhat Bakuba az első Európa Játékok nyitóünnepségére.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke biztosra veszi, hogy Brazília gazdaságilag is sokat fog profitálni a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiából.
A Magyar Olimpiai Bizottság a Török Ferenc felperes által a Magyar Olimpiai Bizottság mint alperes ellen indított perrel kapcsolatban az alábbi közleményt adja ki.

Százötven nap múlva kezdődik a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, közismertebb nevén a nyári EYOF Tbilisziben.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azzal számol, hogy Magyarországot maximális számú, összesen négy öttusázó képviseli majd a riói olimpián.