Három olimpián versenyezhetett – ami már önmagában is nagy dolog –, és a lólengés egykori „tanáraként” Montrealból és Moszkvából is aranyéremmel tért haza Magyar Zoltán (61), aki ma sportága szövetségének az elnöke, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnöke. Kevés azoknak a száma, akik nála hitelesebben és tárgyilagosabban tudnának véleményt alkotni a készülőben lévő magyar olimpiai pályázatról.

John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke megerősítette, hogy 2016 augusztusa előtt biztosan nem születik döntés a 2020-as nyári olimpia sportprogramjának pontos összetételéről.

New Yorkban zárta egyhetes amerikai látogatását Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

Február 6-án pénteken, 11 órakor tartja közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság. A MOB közgyűlése napirendjén megvitatja a NOB által elfogadott Agenda 2020 reformcsomagot, valamint a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének lehetőségét.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke dicsérte a 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Bostont, amelyet azonban óvatosságra is intett.
Február 5-én ünnepli 93. születésnapját Szepesi György. A riporterlegendát sokan az Aranycsapat 12. tagjának vagy az olimpiai családhoz tartozónak tekintik...
Tovább folytatódik a nemzetközi egyeztetés a 2017-ben életbe lépő új klasszifikációs szabályzatról, melynek előkészítését 2013-ban kezdte el a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC). A szabályzatról minden tagország leírhatja véleményét.

A várakozások szerint 77 magyar fiatal áll rajthoz a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (nyári EYOF) Tbilisziben.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nehezen tudja elképzelni, hogy az amerikaifutball egyhamar bekerüljön az olimpiai programba.
Pattogtak a labdák, röpködtek a nyilak vasárnap a sikátori kultúrházban, ahol a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület idei első sportnapját tartotta. Az egyesület egyik kiemelt célja a sport, a sportolás népszerűsítése, tagjai és mások rendszeres megmozgatása.