Asztalitenisz Hungarian Open, Eger: három arany, három ezüst, három bronz

Parasport, asztalitenisz: Arlóy Zsófia már érmes!

2014. 05. 08.
Megosztás

Arlóy Zsófia (8-as kategória, a képen) már mindenképpen éremmel zárja az egyéni viadalt a Laskóban szerdán kezdődött 40-es szorzójú Szlovén Open nemzetközi asztaliteniszversenyen.

Versenyzőnk a selejtezőkből két győzelemmel és egy vereséggel jutott be az elődöntőbe, ahol német ellenfél vár rá. Ha Arlóy Zsófia ezt a mérkőzést megnyeri, akkor az első helyért játszik, vereség esetén bronzérmesként zárja a versenyt.

Bicsák Bettina (10) egy győzelemmel és egy vereséggel került a negyeddöntőbe, ahol azonban 3-0-ra kikapott japán riválisától.

A férfiaknál az 1-es kategóriában Kaiser János és Major Endre is egy győzelemmel és két vereséggel zárta a selejtezőt, ezzel mindketten harmadikok lettek saját csoportjukban, és sajnos nem jutottak tovább.

A 8-asoknál Csonka András három győzelemmel jutott be a nyolc közé, ahol a csapatban a londoni paralimpián aranyérmet nyert lengyel Marcin Skrzynecki lesz az ellenfele. Ha játékosunk nyer, akkor a négy között várhatóan régi ismerőse, a londoni játékok ezüstérmese, a szlovákiai Csejtey Richárd vár rá, akit játékosunk idén Egerben egyéniben és csapatban is legyőzött. Csejtey a selejtezők során nagy csatában, 3-2-re nyert Zborai Gyula ellen.

A 11-es kategóriában paralimpiai bajnokunk, Pálos Péter három győzelemmel vette a selejtezőt, a negyeddöntőben lengyel asztaliteniszezővel játszik.

A Szlovén Opent immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg, az idei versenyen 39 országból 302 játékos nevezett (87 női, 215 férfi). A verseny helyettes főbírója az Európai Asztalitenisz Szövetség para szakágának magyar vezetője, Barsai Emese.

(Bernau Péter)