Tóth Ivett túl van a nehezén, Svájcban készül Phjongcshangra

Phjongcshangra is hangolnak december elején a budapesti rendezvények

2017. 12. 02.
Megosztás

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség december 1-3. és 4-10. között rendezi meg, immár hagyományos Mikulás Kupa elnevezésű nemzetközi rövidpályás gyorskorcsolya valamint műkorcsolya és jégtánc versenyét. Az eseménysorozat 10 napja alatt 4 földrészről, több korosztály, közel 700 versenyzője lép majd pályára az eseménynek otthont adó, XIV. kerületi Gyakorló Jégcsarnokban (1146 Budapest, Szabó József utca 3. Millenáris Kapu) valamint a XI. kerületi Tüskecsarnokban (1117 Magyar tudósok körútja 7.).

Színes programok várjá a helyszínre kilátogató érdeklődőket, így a versenyek minden napján lehet találkozni a Mikulással is! A belépés mindhárom nap ingyenes!

"Mindkét esemény az évek során komoly rangot vívott ki magának a nemzetközi korcsolyaélet szereplői között. Reméljük, az idén is sokan megnézik majd a fiatal sportolók versenyét, köztük a tehetséges magyar versenyzőkkel! Örülnénk, ha minél több óvodás, kis- és középiskolás szerezne tudomást a rendezvényről, és szervezetten vagy hétvégén a családjukkal kilátogatnának a jégcsarnokokba, bíztatva a jövő reménységeit!" - invitálnak a szervezők.

(MOKSZ, fotó: MTI/EPA)