Pjongcsang 2018: az olimpiai bajnok kenus bobbal indulna

Pjongcsang 2018: az olimpiai bajnok kenus bobbal indulna

2017. 03. 28.
Megosztás


Már az első téli olimpián, 1924-ben szerepelt a játékok műsorán a bobsport. Magyar egységek először 1994-ben vettek részt az ötkarikás viadalon. Legutoljára pedig 2006-ban, amikor a kettes és négyes bobok versenyében is indultak sportolóink.

Most Pulai Imre, Sydney C-2 500 m kenus bajnoka vette a fejébe, hogy megpróbál kijutni a pjongcsangi olimpiára. Négy éve egyes szánkóban próbálkozott, de hajszállal lemaradt a kvótáról. Most kettes bobbal már két világkupa-futamon is rajthoz állt. A világbajnokságon a fékező Remete Zsolttal nem tudtak részt venni, mert bobjuk nem felelt meg a nemzetközi követelményeknek. Tolóembernek az olimpiai kenus Zala György is csatlakozna a gárdához.

Hogy mi kellene az olimpiai részvételhez, Pulai Imre azt mondta: egy jó bob, sok-sok világkupa-futamon való részvétel októbertől, s stabilan a legjobb 30-ban szerepelni.

A pjongcsangi ötkarikás játékokon 30 kettes és négyes bob szerepelhet. A világkupa, az Európa-kupa és az Észak-Amerikai versenyeken elért eredmények összesítése után 26 egység szerezhet olimpiai kvótát. Továbbá 3 kontinens nem kvalifikált legjobb nemzete csatlakozhat a mezőnyhöz, amit a házigazdák egészítenek ki 30-ra. A kvalifikációs időszak már 2016. október 15-én megkezdődött és 2018. január 14-ig tart.

(MOB, Fotó:Facebook )