Rekordrészvételre számítanak a szervezők a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíjon, amely július 5-én 9 órakor rajtol el Balatonfüredről.
Az eddigi részvételi csúcsot 2010-ben regisztrálták 623 hajóval, akkor több mint háromezer vitorlázó indult el Európa legrégebbi - először 1934-ben rendezték meg - és legnagyobb tókerülő versenyén.
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Szoják Balázs versenyigazgató, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára azt mondta: idén először az MVSZ honlapjáról – már a viadal közben is – nagy felbontású fotókat és mozgóképeket lehet majd letölteni.
„Mivel páros év van, idén többtörzsű hajók is indulhatnak, a mi katamaránunk pedig a modern karbontechnológiának köszönhetően 140 kilóval könnyebb lett, úgyhogy bízom az újabb sikerben" – nyilatkozta az MTI-nek Litkey Farkas, a Kékszalag tízszeres győztese.
A Balaton-kerülés rekordját 10 óra 40 perces idővel, 1955 óta a Nemere II tartja, amely felújítva idén is nekivág a légvonalban 145 kilométeres távnak. Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük. A szél függvényében a legjobbak várhatóan már a rajt napjának estéjén vagy éjjel befutnak a füredi mólóhoz, de a kiírás szerint 7-én reggel kilencig lehet érvényesen célba érni.
A szervezők a verseny bevételéből a Magyar Hospice Alapítvány gyermek-otthonápolási tevékenységét támogatják.
(Forrás: MI)