Rengeteg a kérdőjel

Rengeteg a kérdőjel

2013. 07. 20.
Megosztás

A péntek az óriási csaták és a hatalmas keresztbeverések napja volt a szegedi Maty-éri evezős- és kajak-kenu pályán..

Ami biztos, hogy: Medveczky Erika, Dombvári Bence, Vajda Attila és az 500-as női kenupáros hátradőlhet, a többi egység sorsa pedig jórészt a vasárnapi szétlövésen és Storcz Botond szövetségi kapitány döntésein múlik.

Női K-1 1000 méteren Medveczky Erika bebizonyította, hogy ebben a versenyszámban pillanatnyilag nincs nála jobb. Az első válogató megnyerése, majd az Európa-bajnoki bronzérem megszerzése után simán nyerte a második válogatót is. Mögötte majdnem 4 másodperccel lemaradva Szilvásy Nóra lett a második, Farkasdi Ramóna pedig harmadik.

„Magam sem gondoltam az év elején, hogy ez sikerülni fog, de szerencsére nagyon jó formában vagyok. Még nem voltam világbajnok, idén szeretnék az lenni. Beszéltem a szám idei Európa-bajnokával, Benedek Dalmával, Ő is nekem drukkol Duisburgban, ugyanis nem áll rajthoz ebben a számban a vb-n, inkább az 500 méterre koncentrál.”

C-1 1000 méteren kikapott az első válogatón győztes Vajda Attila, ennek ellenére ebben a számban nem lesz szétlövés. Vasbányai Henrik nyerte a második válogatót, de az eredeti terveknek megfelelően idén a párosra koncentrál.

„Világbajnokok szeretnénk lenni Mike Róberttel párosban, ezért nem állok oda C-1 1000 méteren a szétlövésre – mondta Vasbányai Henrik. Viszont nagyon szerettem volna egy jó pályát menni az idén egyesben is, boldog vagyok, hogy meg tudtam verni Attilát.”

Vajda sem volt elkeseredett a verseny után, 850 méterig tartotta a lépést Vasbányaival, aki csak a finisben tudott ellépni tőle.

„Itt volt az ideje, hogy végre valaki komoly versenyre kényszerítsen itthon, ebből hosszú távon még profitálhatok is – mondja az olimpiai bajnok Vajda Attila. Le a kalappal Henrik előtt, nagy csatát vívtunk, jobban rajtolt és az előnyét végig meg tudta tartani. Remélem, hogy a következő hetekben tudok együtt készülni Vasbányaival és Mike Robival, jót tenne nekem, ha lenne kihez mérnem magam.”

K-1 500 méteren nem borult a papírforma, az ezer egyeshez hasonlóan Dombvári Bence nyerte a számot, ezzel végérvényesen bebizonyítva, hogy jelenleg ő a legjobb magyar férfi kajakos egyéniben, hiszen az első válogató után a másodikon is megnyerte mindkét számot.

„Tudom, hogy elég nagy a hátszél, de ennek ellenére örülök, hogy ilyen jól mentem, pályarekord gyanús ez az 1:35.498-as idő – mondja Dombvári Bence. Az Európa-bajnoksággal ellentétben szeretnék mindkét egyéni számban rajthoz állni a világbajnokságon, remélem lesz rá lehetőségem.”

A női kenu párosok 500 méteres versenyszámát ismét a Takács Kincső, Lakatos Zsanett páros nyerte, így ők is készülhetnek a világbajnokságra.

C-1 200 méteren a májusi első válogató győztese és második helyezettje most helyet cserélt, ezúttal Nagy Péter győzött és Lantos Ádám lett a második, a bronzérmet pedig Korisánszky Dávid szerezte meg, vagyis ebben a számban is lesz szétlövés. Nagy Péter és Lantos Ádám az első válogatóhoz hasonlóan együtt a párost is megnyerte.

„Egyesben a szétlövés abszolút kétesélyes, párosban viszont mindkét válogatót megnyertük – mondta Nagy Péter. Függetlenül attól, hogy melyikünk indulhat C-1-ben, remélem, a kapitány engedi, hogy ez a páros rajthoz álljon a világbajnokságon. Egyébként nem egyszerű helyzet a párom ellen versenyezni, de annak örülök, hogy egyesben bebizonyítottuk, idén mi vagyunk a legjobbak 200 méteren.”

A női párosok 1000 méteres számában ezúttal a Szabó, Fazekas-Zur duó győzött. Az első válogatót nyerő Kárász, Vad kettős inkább a szétlövésre tartalékolja erejét, ezért ma nem álltak rajthoz.

„Nem biztos, hogy lesz szétlövés – mondta Szabó Gabriella, aki Fazekas-Zur Krisztinával péntek délelőtt a K-2 500 méteren is győzni tudott. Ha mienk lesz az 500 páros, akkor 1000 párosban nem állunk oda, hiszen mindkét számban úgysem indulhatunk el Duisburgban.”

Férfi K-2 500 méteren is kikapott az első válogatón győztes Dombi, Kökény duó, a számot a Sík Márton, Boros Gergely egység nyerte. Valószínűleg szétlövésre nem lesz szükség, ugyanis az olimpiai bajnokok duó az 1000 métert preferálja a világbajnokságon is.

„A végleges döntés úgyis a kapitány mondja ki, de bízom benne, hogy utazhatunk – mondja Sík Márton. Minden esetre nem lepett meg, hogy jól ment alattunk a hajó, már az edzéseken is gyorsak voltunk.”

Szétlövés lesz női K-2 500 méteren

Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina párosa nyerte meg péntek délelőtt a női K-2 500 méter fináléját, így szétlövés dönt majd köztük és a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párosa között a világbajnoki indulásról.

„Bíztam Gabiban, az egyéni eredmények után tudtam, hogy képesek leszünk a győzelemre. Végig arra törekedtünk, hogy tartsuk Katiékat, mert hittük, hogy az utolsó métereken le tudjuk hajrázni őket” – mondta Fazekas-Zur Krisztina, aki párjával Szabó Gabriellával közösen pár perccel korábban megnyerte a K-2 500 méter döntőjét.

A verseny során úgy tűnt, a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párostól nem lehet elvenni a győzelmet, hiszen jelentős előnyt kovácsoltak a táv első felében, ám Szabó hihetetlen hajrát nyitott az utolsó ötven-hetven méteren, és végül sikerült legyőzniük az első válogatót nyerő Kovácsékat, valamint a Kárász Anna, Vad Ninetta kettőst.

„Sajnos a rajtot elrontottuk, és pont az ott összeszedhető előny hiányzott a győzelemhez. Nincs lefutva semmi, vasárnap jöhet a szétlövés, amelyen nem szabad hibázni” – mondta Douchev-Janics Natasa.

Eredmények:

férfiak:

K-1 500 m: 1. Dombvári Bence (G4S-Honvéd) 1:35.498 perc, 2. Bozsik Gábor (EDF Démász-Szeged) 1:36.770, 3. Somorácz Tamás (ASE) 1:37.004

K-2 500 m: 1. Sík Márton, Boros Gergely (EDF Démász-Szeged, ASE) 1:28.300, 2. Hérics Dávid, Tótka Sándor (Graboplast-Győr, Kőrös) 1:28.600, 3. Dombi Rudolf, Kökény Roland (Építők, EKKSE) 1:29.896

C-1 1000 m: 1. Vasbányai Henrik (KSI) 3:47.328, 2. Vajda Attila (Démász-Szeged) 3:48.540, 3. Mike Róbert (KSI) 3:50.064

C-1 200 m: 1. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 40.387 mp, 2. Lantos Ádám (Graboplast-Győr) 40.513, 3. Korisánszky Dávid (Csepel) 40.831

C-2 200 m: 1. Nagy, Lantos 37.654, 2. Bozsik Attila, Horváth Gábor (Démász-Szeged) 38.410, 3. Schmidt Richárd, Fekete Ádám (UTE) 39.09

nők:

K-1 1000 m: 1. Medveczky Erika (KDSE) 3:54.854 p, 2. Szilvásy Nóra (Mezőgép) 3:58.700, 3. Farkasdi Ramóna (Graboplast-Győr) 3:59.750

K-2 1000 m (2 induló): 1. Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 3:33.823, 2. Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra (Mezőgép) 3:34.573

C-2 500 m (2 induló): 1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 2:06.152, 2. Groholy Diana, Langer Laura (KSI, Lágymányos) 2:15.044

korábban:

nők:

K-2 500 m: 1. Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina 1:39.701 perc, 2. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 1:39.953, 3. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI, EDF Démász-Szeged) 1:41.747

A második felnőtt válogató szombat reggel a 200 méteres selejtezőkkel folytatódik.

A válogató további programja:

szombat:
elő- és középfutamok 9.00, döntők 14.00

Vasárnap és hétfőn rendezik a szétlövéseket.

(Forrás: kajakkenusport.hu)