Sílövészet: szombaton dupláztak a csütörtöki győztesek

Sílövészet: szombaton dupláztak a csütörtöki győztesek

2014. 03. 16.
Megosztás

Szombaton a férfiak és a nők sprintversenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a finnországi Kontiolahtiban. Előbbieknél a norvég Johannes Thingnes Bö, utóbbiaknál pedig a finn Kaisa Mäkäräinen (a képen) győzött.

A férfiaknál Bö gyakorlatilag duplázott, hiszen csütörtökön is ő nyert. Ezúttal valamivel lassabb volt, de most is hibátlanul lőtt, s mindkét lövészetet követően ő állt az élen. Ugyan a táv közepénél honfitársa, Emil Hegle Svendsen át tudta venni a vezetést, ám ő a második lövészetnél hibázott, így végül vissza is csúszott a hatodik helyre. A második az orosz Alekszandr Loginov, míg a harmadik az amerikai Lowell Bailey lett, már nagyjából húsz másodperces hátránnyal. Az összetett világkupában vezető francia Martin Fourcade viszont ezúttal két rontással csak a 11. helyen zárt.

Hasonló volt a helyzet a női versenyen, ott Mäkäräinen diadalmaskodott mindazok ellenére, hogy már az első lövészetébe becsúszott egy hiba, s így ott 22 másodperc volt a hátránya az éllovas orosz Olga Zajcevával szemben. A második sorozatban azonban nem hibázott, s bár a cseh Gabriela Soukalováé volt itt a legjobb idő, ez aztán a célig megfordult, sőt a cseh a norvég Tora Bergertől is kikapott. A finn így az összetett világkupában is tovább növelte előnyét norvég riválisa előtt.

Sílövő-vk, Kontiolahti (Finnország)

FÉRFI 10 KM-ES SPRINTVERSENY: 1. Johannes Thingnes Bö (norvég) 24:13.5 perc (0 lőhiba), 2. Alekszandr Loginov (orosz) +18.5 (0), 3. Lowell Bailey (amerikai) +19.4 (0)

AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Martin Fourcade (francia) 714 pont, 2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 519, 3. Dominik Landertinger (osztrák) 481

NŐI 7.5 KM-ES SPRINTVERSENY: 1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 20:53.6 (1), 2. Tora Berger (norvég) +6.2 (0), 3. Gabriela Soukalová (cseh) +12.9 (0)

AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 721, 2. Tora Berger (norvég) 684, 3. Darja Domracseva (fehérorosz) 596

(Forrás: NSO)