Hétvégén már az olimpia a tét

Storcz Botond bízik benne, nem a személye ellen szól a tervezet

2012. 09. 03.
Megosztás

A hét elején a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke a sportág sikeres jelenéről és természetesen a jövőről is nyilatkozott.

Érdekes, hogy a három aranyéremmel záruló londoni olimpia után az elnök a sportág megújításáról beszélt, amelynek egyik lépése lehet a szövetségi kapitányi poszt megszüntetése. Storcz Botondot, aki a napokban tért haza Törökországból, meglepte az elképzelés.

„Nagyon meglepett, hogy a nyaralásom alatt ezt látom az interneten – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Storcz Botond.
– A műhelyek jól dolgoztak, megvolt a kellő rivalizálás a csoportok között, a válogatók végeztével pedig ezen műhelyek versenyzői és az érintett edzők összhangban, csapatként tudtak együttműködni. Ahogyan én is megtaláltam a hangot a csapattal, és bár a válogatók során akadtak nézeteltérések, ami természetes, az olimpiai felkészülés teljes egyetértésben zajlott – mindenki egy hajóban evezett. A londoni eredményesség, az aranyérmek is minket igazolnak."

„Szeretném, ha a négy évvel ezelőtt megkezdett munkának és a jól kiforrott rendszernek lenne folytatása. Bízom benne, hogy nem a személyem ellen szól ez a tervezet."

(Forrás: NSO)