Széles tömegeket megmozgató sportrendezvényekhez kapcsolódó hírek.
Zabari János nyerte a Bécs-Pozsony szakaszt" />
Zabari János nyerte a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóverseny első, pénteki szakaszát, amely az osztrák fővárostól a szlovákig tartott.
Bécs-Pozsony-Budapest: 300 ezer forint a győztesnek" />
A férfi és női egyéni verseny győztese 300-300 ezer forintot kap majd a pénteken rajtoló Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon.
Mozdulj MINDEN – KOR! " />
„Mozdulj Minden-kor!” címmel, Törökbálinttól Kecskemétig, 9 településen 9 alkalommal tartott előadást Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a szabadidősportért felelős szakmai tagozat vezetője a „Könyvtárak az aktív idősödésért” rendezvénysorozat keretében.
Bécs-Pozsony-Budapest - Rajt pénteken, befutó kedden" />
A Práter Stadionból indul pénteken a hagyományos Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton, melynek keretében helytörténeti kerékpártúrára is sor kerül.
Világ Gyalogló Nap 2012-ben" />
A szabadidősport világszervezete programjában már évek óta szerepel a World Walking Day, melynek hazai változata a Világ Gyalogló Nap.
Nyolcszoros Ms. Olympia a 10. Fitparádé sztárvendége" />
Tizedik alkalommal kerül sor szombaton és vasárnap a Fitparádé elnevezésű sportfesztiválra, melynek ezúttal Lenda Murray, nyolcszoros Ms. Olympia testépítő a sztárvendége.
Olimpikonok és fitness-programok a Bajnokok napján" />
"Mozogj együtt a bajnokokkal" - szlogennel rendeztek fitness nyílt napot a Life1 Corvin Fitness és Welness központban, ahol a nap folyamán több olimpikon is megjelent.
2012 perces sportnap Kalocsán" />
Czene Attila, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója az esemény fővédnökeként részt vesz a Kalocsa Város Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzata által szervezett sportnapon.
Vajda vs. Kammerer a 22. BBU-n" />
Október 19. és 23. között immáron 22. alkalommal rendezik meg a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni versenyt, amelyen ezúttal két kajak-kenus csapat is rajthoz áll.
Három sportág, 20-nál több márka, félezer résztvevő" />
Sikerrel zajlott a Mozgásvilág.hu Sportklub, idén második alkalommal szervezett, teszteléssel egybekötött sportnapja.