SZP8204

Szerdán 5 érem a maribori termés

2023. 07. 26.
Megosztás

Tovább menetelt a Team Hungary Mariborban. A XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál harmadik, szerdai versenynapján a magyar fiatalok újra atlétikában, judóban és úszásban szállították az érmeket, összesen ötöt. Az éremtáblán 48 ország közül a negyedikek vagyunk.

Atlétikában Szirbek Albert 1500 méteren hatalmas sprint után harmadik lett. Tavaly, Besztercebányán második volt, mégis nagyon örült az eredményének. „Már a bemelegítés folyamán jól éreztem magam. Nagy tempó volt, a végén hajrá; egy jó futással tudtam megszerezni ezt a csodálatos bronzérmet az országomnak. Ez jóval nehezebb volt, mint tavaly az ezüstérem. Nem hittem volna, hogy most is dobogóra tudok állni, nagyon boldog vagyok” – mondta a döntő után Albert.

A leány rúdugrás döntőjében Mészáros Emma szintén bronzérmet szerzett.

SZP8535
MOB-Média/Szalmás Péter

Távolugrásban Hajdu Áron, 2000 méteres akadályfutásban Szabó Benjamin, hármasugrásban Francisco-Lucas Laura döntős, 200 méteren Medgyessy Máté elődöntős. Hétpróbában Kriszt Sarolta 4 szám után 3484 ponttal a második helyen áll.

Az úszók ezen a napon sem maradtak érem nélkül: Kovács Botond 200 méter vegyesen ezüstérmet szerzett. „Beleadtam apait-anyait, ebben az úszásban nem volt több ennél, és az idő is remek lett. Előzetesen nem is számítottam ilyen jó eredményre, remélem, a következő versenyszámaimban is sikerül kihoznom magamból a maximumot. A 4x100 m gyorsváltó nem sikerült olyan jól, mint terveztem: a második ötvenig egész jól ment, de akkor nagyon meglátszott, hogy a kétszáz vegyes tizenöt perccel előtte volt. Eddig nagyon tetszik az EYOF, rengeteg barátot találtam a magyarok és a külföldiek között is – jól érzem itt magam” – nyilatkozta Kovács Botond.

Ami pedig a 4x100 méteres váltót illeti, a magyar csapat negyedikként végzett, pedig ahogy Botond is utalt rá, ebben benne lehetett volna legalább egy érem, hiszen az utolsó ötvenre elsőként fordult a magyar négyes.

Judóban délután két bronzmérkőzésen is érdekeltek voltunk. A -60 kilósok súlycsoportjában Kollár Sebestyén francia ellenfele felett aratott győzelmet, a -52 kg-os Vég Luca osztrák vetélytársánál bizonyult jobbnak, így mindketten tovább bővítették sportáguk és a Team Hungary maribori éremkollekcióját.

SZP7558
MOB-Média/Szalmás Péter

A röplabdás lányok a korábbi olaszok elleni siker, majd hollandok elleni vereség után szerdán ismét győztek: a lengyelek ellenében jöttek le a pályáról 3-0-s eredménnyel (20, 23, 16); a mieink a későbbi holland-olasz összecsapás eredményének függvényében (a hollandok nyertek) kerültek elődöntőbe.

„Nagyot küzdöttünk, érződik, hogy a fáradtság felütötte a fejét. Küzdésből jeles, de ennél szebben is tudunk játszani. Meg kell tanulnunk szenvedni, hiszen kemény feladataink várnak még ránk a következő napokban, hetekben. Büszke vagyok a csapatra. Végre megadatott az összes játékosnak, hogy pályára lépjen, így most már mindenki hivatalosan is EYOF-játékos” – nyilatkozta Kőnig Gábor edző.

Roplabda eyof2023 001
MOB-Média/Szalmás Péter

A szintén elődöntős fiú kézilabdacsapat a csoportgyőzelemért mérkőzött a horvátokkal. Az első félidőben még a horvátok vezettek (14-24), majd igen szoros második játékrészt követően 34-34 lett az eredmény.

Teniszben a leányok egyes küzdelmeinek 3. fordulójában Beviz Lujza - A. Kristensen (DEN) 0-2 (5-7, 0-6). A fiú páros nyolcaddöntőben Behrmann, Heidlmaier (AUT) - Kovács Marcell, Tóth Ákos János 0-2 (1-6,2-6).

Tornában a leányok (Knight Anna, Kutasi Hanna, Szij Emese) egyéni összetett- és csapatversenyére került sor. Eredmény: 16. hely, 91.450 pont.

A hegyikerékpárosok olimpiai számában Kiss Nikoletta Bettina 57:32 perces idővel teljesítette a 4 kört, 9. lett, míg a fiúknál Zsembery Boldizsár Péter 1:03.37-tel 5 kör után a 17. helyen ért célba a hegyoldalban kijelölt, korábban jelentősen esőáztatta pályán.

IMG 7150
MOB-Média/Vasvári Ferenc

Érmeink száma 267-ről (ennyi medállal érkeztünk a szlovéniai EYOF-ra) három versenynap alatt 281-re nőtt; a nyári EYOF-ok során 84 aranyat, 85 ezüstöt és 112 bronzot jegyzünk. A fiatal Team Hungary Mariborban három nap alatt 3 arany-, 4 ezüst- és 7 bronz-, összesen 14 érmet gyűjtött.

A harmadik versenynap (szerda) részletes eredményei ide kattintva megtalálhatóak.

Magyar dicsőségtábla

Nemzetek közötti éremtábla

Az eseménnyel kapcsolatos híreink, képeink és információink, a Magyar Csapat összetétele, eredményessége és programja a MOB honlapján ide kattintva található(ak).

A csapatkönyv pdf-formátumban innen letölthető.

A maribori EYOF honlapja: eyof-maribor.com

(MOB-Média)