Szocsi 2014:  Három francia a sikrossz olimpiai dobogóján

Szocsi 2014: Három francia a sikrossz olimpiai dobogóján

2014. 02. 20.
Megosztás

Jean-Frédéric Chapuis győzelmével ért véget Szocsiban a férfiak síkrossz versenyszáma. A világbajnok francia mellett két további honfitársa fért fel a dobogóra. A négyes döntőnek egy kanadai, Brady Leman volt még a tagja, aki azonban a verseny közepén bukott, így csak negyedik lett.

Egy hete a címvédő Michael Schmid térde megsérült. A svájci még szerdán is bizakodva várta az edzéseket Krasznaja Poljanában, de aztán belátta, hogy túlságosan kockázatos lenne rajthoz állni, így inkább visszalépett a versenytől. Ezzel eldőlt, hogy új bajnokot avatnak.

A mezőnyben ott volt az összes eddigi világbajnok: a francia Jean-Frédéric Chapuis (2013), a kanadai Christopher Del Bosco (2011), az osztrák Andreas Matt (2009) és a cseh Tomás Kraus (2007, 2005). Közülük csak Matt és Chapuis élte túl a nyolcaddöntőt.

A negyeddöntő egészen különleges futammal kezdődött. Az utolsó ugrató után hárman is elestek, a svájci Armin Niederer viszont nem, így elsőként továbblépett, bár ő is csupán épphogy. Hanem a többi három versenyző csúszás közben szinte egyszerre haladt át a célvonalon, és csak célfotóval tudták eldönteni a másik továbbjutó kilétét. Az orosz Jegor Korotkov örülhetett, a svéd Victor Norberg és a finn Jouni Pellinen pedig szomorkodhatott.

A döntőbe végül három francia és egy kanadai kvalifikálta magát. A táv közepén eldőlt, hogy hármas európai siker születik, ugyanis a kanadai Brady Lehman bukott, és már nem tudott felzárkózni a riválisokhoz. A győzelmet végül a világbajnok címet is védő Chapuis szerezte meg.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014

Síakrobatika.
Férfi síkrossz

  • Olimpiai-bajnok: Jean-Frédéric Chapuis (Franciaország)
  • 2. Arnaud Bovolenta (Franciaország)
  • 3. Jonathan Midol (Franciaország)
  • 4. Brady Leman (Kanada)
  • 5. Jegor Korotkov (Oroszország)
  • 6. Filip Flisar (Szlovénia)

(Forrás: NSO)