005

Téli EYOF: Zsembery hatodik a rövid program után

2023. 01. 25.
Megosztás

Magyar szempontból alpesi síben a női műlesiklásra, a műkorcsolya rövidprogramra és a curlingre irányult a figyelem szerdán a Friuli Venezia Giulia tartormányban zajló téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.

Az időjárási viszonyok korántsem voltak ideálisak Tarvisióban, hiszen az elmúlt napokban majd egy méternyi hó hullott, amely nem állt össze, így a versenyzőknek a tűzött pályán kívül a hóval és a mély „kádakkal” is meg kellett küzdeniük.

A magyar színeket négy lány képviselte: Körtvélyessy Dóra (Fullsport SE) és Harmati Virág (Körte SE) sajnos nem tudta teljesíteni az első futamot, hasonlóan a mezőny több mint egynegyedéhez.

„A tűzés jó volt, de a pálya rettenetesen puha: nagyon kikádasodott – mondta Körtvélyessy. – Nem volt könnyű síelni rajta, főleg úgy nem, hogy egyenesen az ifi vébéről érkeztem, és tegnap még glatt jégen versenyeztem.”

004
Peter Szalmas

„Hátra került a súlypontom, és abban a pillanatban vége is volt a futamomnak, odaértem a könyök-kapuhoz, és kicsúsztam” – tette hozzá Harmati Virág.

Szeghalmi Fanni (FreeRide Club) szlalom ranglistapontok hiányában a mezőny legvégén rajtolt az első futamban, amikor már nagyon mélyek voltak a nyomok, de hatalmas küzdelem árán megszerezte a 47. helyet, így készülhetett a második futamra.

001
Peter Szalmas

„Nem a szlalom a fő számom, de mindent megtettem annak érdekében, hogy a legjobbamat teljesítsem. Nagyot küzdöttem, elégedett vagyok, de fel kell menni még egyszer a hegyre” – mondta, majd felment és 35. helyen ért le másodszorra, ami egyszerűen remek az előzmények ismeretében.

Kovács Blanka (Callberg Sportiskola) a 44. helyen zárta az első és a 36. pozícióban a második futamot.

„Elég nehéz, fárasztó pályán versenyeztünk, a hó nem volt elég kemény, örülök, hogy leértem az első futamon. Az edzők mondták, hogy legyünk óvatosak, figyeljünk, nekem sikerült – jól éreztem magam” – mondta.

006
Peter Szalmas

Műkorcsolyában Zsembery Katinka (Vasas SC) révén voltunk érdekeltek, aki élete legjobb rövid programját futva az előkelő hatodik helyen végzett. Edzője, Tokaji-Kulcsár Zsófia szerint tanítványa a szabadnapjáért futott, mert nagyon szerette volna csütörtökön megnézni a magyar snowboard-cross versenyzőket, ehhez pedig hibátlan teljesítmény kellett. Megcsinálta! A különleges produkciót a bírók 50.55 ponttal jutalmazták.

„Életem eddigi legjobb rövid programja volt, úgy érzem, a közönség és magam számára is sikerült emlékezetessé tenni ezt a napot – nyilatkozta Zsembery Katinka, aki az előkelő hatodik helyen áll a rövid program után. – Elégedett vagyok, minden tőlem telhetőt megtettem.”

Curling vegyes csapatunk, Kárász Raul (UTE), Szilágyi Deli (Vasas SC), Nagy Lola (Vasas SC) és Lauchsz Laura 8-3-as vereséget szenvedett az eddig hibátlanul szereplő Svájctól. A magyar együttes így 5 mérkőzést követően hétcsapatos csoportja 4. helyén áll két győzelemmel és három vereséggel.


XVI. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL

Alpesi sí. Lesiklás. Lányok: 1. Leonie Raich (Ausztria) 1:32.83, 2. Louise Lundquist (Svédország) 1:33.49, 3. Tatum Bieler (Olaszország) 1:33.68, …35. Szeghalmi Fanni (Magyarország) 1:45.12, 36. Kovács Blanka (Magyarország) 1:45.94

Műkorcsolya. Rövid program. Lányok: 1. Iida Karhunen (Finnország) 57.37, 2. Anna Pezzetta (Olaszország) 56.28, 3. Olesya Ray (Németország) 54.36, …6. Zsembery Katinka (Magyarország) 50.55

(MOB-Média)