Tizenegy hazai doppingeset, az ifjúsági olimpiának nincs magyar vétkese

Tizenegy hazai doppingeset, az ifjúsági olimpiának nincs magyar vétkese

2018. 11. 23.
Megosztás


Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatójának összegzése szerint ebben az évben eddig 11 hazai pozitív eset volt, az októberi argentínai ifjúsági olimpián viszont minden magyar tisztának bizonyult.

Dr. Tiszeker Ágnes a 2018-as helyzetet elemző csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyar állam 1500 mintavételt finanszíroz, amelyet magyar, vagy magyarországi klubokban versenyző külföldi sportolókon végeztek, illetve végeznek el. Közölte: „jelenleg tizenegy pozitív esetnél tartunk, de nem biztos, hogy ennyinél megáll a dolog". Magyarázatul hozzáfűzte, hogy novemberi feldolgozású adatokról van szó, az évi összesítés még hátra van.

„A kép teljesen vegyes: a nem olimpiai sportágak is egyre jobban felzárkóznak az olimpiaiak mellé, és ahogy mindig, most is ott vannak a pozitív eseteket szolgáltató sportágak között az erősportok, mint például az erőemelés, a testépítés. Az EPO-val történt lebukás a kajak-kenuhoz köthető, de a jet-skitől kezdve a technikai sportágakig terjed a paletta" - jelezte. Az illegális teljesítményfokozásban változatlanul „népszerűek" az izomnövelő szteroidok, amelyek olcsók, könnyű hozzájuk jutni, sok a stimuláns is, és vannak olyan termékek, amelyekről a MACS-nál azt gondolják, hogy étrend-kiegészítők voltak szennyezve velük.

„A szennyezett táplálék-kiegészítők problematikájának jelentős időt szenteltünk a ma zárult kétnapos konferenciánkon, és a témával azért is érdemes foglalkozni, mert tömegével vannak esetek már nem is annyira az élsportban, mint inkább a szabadidősportban, ahol nincs eltiltás, nincs dopping-ellenőrzés, de a probléma maga egyre súlyosabb formában jelentkezik" - mondta csütörtökön a MACS első embere.

Tiszeker Ágnes szerint az EPO-használatnál nem jön szóba a véletlenül vagy gondatlanságból elkövetett doppingolás. Olyan szer ez, amelyhez nem könnyű hozzájutni, biztosan kell mellé valamilyen orvosi vagy szakemberi segítség, de - hangsúlyozta - „ez már abszolút túlmutat a MACS hatáskörén, mi nem vagyunk hatóság, nincsenek eszközeink, hogy nyomozzunk..."

Ami az egyik legújabb veszélyforrást, a géndoppingot illeti, a MACS vezetője leszögezte, hogy egyelőre nincs megbízható leleplező módszer, és a kimutathatóság gondja miatt a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is „egyelőre sötétben tapogatózik, információkat gyűjt, s igyekszik támaszkodni a rendőrségre, az Interpolra és az Europolra".

„A géndoppingnál egyértelmű, hogy itt már egy sportszakember vagy sportorvos segítsége kevés, laborháttér kell hozzá, technika és centrumok, ahol a beavatkozásokat el tudják végezni - jelentette ki a szakember. Kiemelte, nagyon reméli, hogy "Magyarországon a géndopping még nincs jelen, szervezett szinten biztosan nincsen, talán még sportolói szinten sem, ám előbb-utóbb hozzánk is el fog érkezni."

Tiszeker Ágnes szólt arról is, hogy jövőre felülvizsgálják a WADA-kódexet, amely 2020-tól lép hatályba. A tiltólista alapjaiban nem változik, inkább csak pontosabbá válik, ésszerűsödik. Ami jelentős változás lesz, az a sportolói jogok chartája.

„Készül egy ilyen alapdokumentum, amelyben a tiszta környezetben való sportolás jogát rögzítik, s mindennek szerves része az edukáció és felvilágosítás. Most új koncepció van: e-learning formájában - afféle netes nevelés keretében - egy nagyon alapos képzés lesz különböző szinteken, tehát nemcsak sportolóknak, hanem sportszakembereknek, edzőknek, sportorvosoknak, sportvezetőknek és még szülőknek is lesz internetes továbbképzés" - jelezte a MACS vezetője, hangsúlyozva, hogy a felvilágosítás mellett nyilvánvalóan marad az ellenőrzés is.

„Ugyanúgy él tovább a tízesztendős szabály, ez az egyik nagy fegyvere a WADA-nak, hogy egy évtizedig őrzik a levett vér- és vizeletmintákat, amelyeket bármikor elő lehet venni újbóli analízisre. Mi is őrzünk néhány magyar mintát, főleg a sportoló saját paramétereit rögzítő biológiai útlevél gyanús, eltéréses mintáit tesszük el, hogy egy későbbi újraelemzésnél, ha kell, fel tudjuk használni" - közölte.

Tiszeker Ágnes a sajtótájékoztatón foglalkozott az októberi ifjúsági olimpiával is, megjegyezve, hogy jónéhány ellenőrzés volt a magyar csapatnál is. „Még nem adták ki a végső eredményeket, de azt már most nagy örömmel tudom mondani, hogy magyar szempontból rendben lezajlott az ifi olimpia, tudomásom szerint a mi sportolóink csupa negatív tesztet produkáltak" - fogalmazott.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)