totka_sandor

Tízéves jubileumára készül a Kolonics Alapítvány Jövő Reménységei programja

2025. 08. 19.
Megosztás

A riói olimpia évében többek közt az olimpiai és világbajnok Tótka Sándor felajánlását követően indult útjára a Kolonics György Alapítvány Jövő Reménységei ösztöndíj, mely az elmúlt kilenc évben 87 fiatal sportolónak adott támogatást. Mint az alapítvány kuratóriumának tagja, a program ötletgazdája, Kárai Péter – a MOB közgyűlésének tagja – elmondta, határozott célokkal hirdetik meg a támogatási program tizedik esztendejét.

Az első díjazottakat 2017-ben Pakson hirdették ki, köztük volt Csikós Zsóka és Opavszky Márk; ma mindketten a milánói felnőtt világbajnoki csapat tagjai olimpiai számban. A még utánpótláskorú Szabó Vilmos idén lett támogatott, nyáron már korosztályos világbajnoki címet is szerzett.

20240426 027 MKKSZ kozgyules
MOB-Média/Szalmás Péter

„Kilenc évvel ezelőtt, 2016 júliusában, a szolnoki felnőtt országos bajnokság K-2 200 méteres döntőjét, a Séra Miklós-emlékfutamot az előző évi világbajnok páros, Tótka Sándor és Molnár Péter nyerte meg. Amikor közel egy évtizede Sanyiék felajánlották a legendás edzőnek emléket állító futamon nyert pénzdíjat a Kolonics Alapítványnak, álmomban nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagyszabású program kerekedik ki ebből a kezdeményezésből, melynek kuratóriumi társaim is az élére álltak. Az elmúlt kilenc évben 454 adomány érkezett, 24.360.000 Ft támogatás gyűlt össze, aminek köszönhetően 87 sportolót támogattunk. Idén kerek számokkal hirdetjük meg a gyűjtést, jó esélyt látok arra, hogy a tizedik év végére elérjük az 500 adományt, 30 millió forint adományösszeget és a száz támogatott fiatal sportolót. Aki csatlakozni kíván a kezdeményezésünkhöz, a Kolonics György Alapítvány 12100011-10241521. számú bankszámlájára tud utalni – köszönjük szépen. Méltó lenne Koló nevéhez, ha újabb célunk is révbe érne” – foglalta össze Kárai Péter, az alapítvány kuratóriumának tagja, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke.

„A 2015-ös Séra Miklós-emlékfutamot K-2 200 méteren Bán Kristóffal nyertük, közösen jött akkor a gondolat, hogy a pénzdíjat ajánljuk fel a Kolonics Alapítványnak. Egyre többen csatlakoztak, Kárai Péter az élére állt, hagyomány lett belőle, és lám, közel egy évtized alatt a támogatás milyen szépen kinőtte magát” – emlékezett vissza az idén három magyar bajnoki címet jegyző olimpiai, világ- és Európa-bajnok Tótka Sándor, Hüvös Viktor tanítványa. A karrierje kezdetén ifjúsági olimpiai bajnoki címet is szerző újpesti sportoló elmondta, a pekingi volt az első olimpia, amit figyelemmel kísért, akkor 14 éves volt. „Arra lettem figyelmes, hogy Vajda Attila, Kozmann Gyuri és Kiss Tamás is fekete szalaggal versenyez, ekkor értettem meg, hogy egy legendát gyászolnak, aki esélyesként állt volna rajthoz az olimpián, de a felkészülés finisében itt hagyott bennünket. Kolót nem láthattam személyesen versenyezni, azóta rengeteget hallottam róla, elolvastam az életrajzi könyvet, ami mély benyomást hagyott bennem egy igazi sportemberről”.

„Elsők között voltam, akik megkaphatták az alapítvány támogatását, a Jövő Reménységei ösztöndíjat, nagyon örültem neki és nagyon büszke is voltam erre. Iszonyatosan megkönnyítette az akkori felkészülésemet: táplálék-kiegészítőkre, sportruházatra, és sportcipőre használtam fel a befolyó összeget – mondta a háromszoros Európa-bajnok, maraton világbajnok Csikós Zsóka, aki azóta támogatója is a programnak. – Kolót sajnos személyesen már nem ismerhettem, de csak jókat hallok róla, egy igazi példakép. Az ő munkamorálja kiemelkedett mindig is a mezőnyből. Éppen ezért is jelentett nagyon sokat, hogy a Kolonics György nevét viselő alapítvány támogat, és azért is, mert az egyik legjobb barátom, Opavszky Márk mellett lehettem az egyik díjazott. Amikor nemzetközi versenyen jó helyezéseket érek el, nemcsak azért vagyok boldog, mert jól szerepeltem, hanem azért is, mert a sok jót és minden támogatást ezzel úgy gondolom, hogy meghálálok én is azoknak, akik segítettek nekem. Az én utam nem volt egyszerű, az alapítvány az elsők között volt, aki a támogatásával elismerte a munkámat és a tehetségemet. Szerintem minden fiatal hasonlóan érez ezzel kapcsolatban, ezért is szálltam be én is a támogatók körébe, hiszen én vagyok az egyik, aki tudja, hogy ez mennyit tud jelenteni és milyen motivációt adhat a jövő generációinak a folytatásra” – tette hozzá a Szolnoki Kajak-Kenu Klub 24 éves versenyzője, Mórocz István és Tóth Petra tanítványa. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója elárulta, hogy hosszú távú célja az olimpiai szereplés.

Az idei díjazottak egyike a KSI ifjúsági Európa-bajnoka, Tóth Petra növendéke, a magyar bajnok Szabó Vilmos, aki az idei, portugáliai korosztályos világbajnokságon Mircse Ivánnal párosban lett ifjúsági világbajnok. „Nagyon megtisztelő, hogy én is a Kolonics Alapítvány támogatottjai közé tartozom. Számomra Koló a sport egyik meghatározó alakja, aki hozzájárult ahhoz, hogy a kajak-kenu igen népszerű és sikeres legyen Magyarországon. A támogatás idén két külföldi edzőtábor finanszírozásában segített, ami nagyban hozzájárult az idei sikereimhez – mondta Szabó Vilmos, akinek szintén kajakozó szüleit anno Schmidt Gábor, a hazai szövetség jelenlegi elnöke edzette.”

„E téren is szeretném tovább vinni elődöm, Csabai Edvin munkáját, aki az elmúlt tíz évben kiválóan összefogta a kuratórium tevékenységét és a programok koordinációját. Büszke vagyok rá, hogy Koló nevéhez, személyéhez egy, a tehetséges fiatalokat támogató ösztöndíjprogram is kötődik, egyben köszönöm Kárai Péternek, hogy ötletgazdaként menedzseli a programot” – fogalmazott dr. Bognár Viktor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az alapítvány alapítói a családtagok mellett a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság.