Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért válogatózik

Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért válogatózik

2018. 01. 17.
Megosztás


Szerdán a férfi és a páros rövidprogrammal kezdődik a moszkvai műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság. A nők mezőnyében indul Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina, akik számára ez a verseny válogató az olimpiára.

A két lány a rövidprogramját csütörtökön, a magyar idő szerint 10:25-kor kezdődő programban mutatja be. A futási sorrendet szerda délután sorsolják ki. A rövidprogram után a legjobb 24 versenyző mutathatja be a kűrjét szombaton 16:30 után.

A kvótát Tóth szerezte meg a tavalyi világbajnokságon elért 20. helyével, de mivel az indulási jog a nemzetnek szól, így válogatót tartanak a két versenyző között az ötkarikás részvételért.

„Nem az a legfontosabb, melyikük végez előrébb, hanem az az érdekes, hogy mekkora különbség lesz köztük - mondta Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának igazgatója. - Negyvenegy női versenyző indul, alapvetően mindkét magyarnak a 24-be kell jutnia, hogy bemutathassa kűrjét."

A sportvezető arról számolt be, hogy a tavalyi Eb-n nyolcadik Tóth Ivett hétfőn, míg Medgyesi Fruzsina kedden érkezett a kontinensviadal helyszínére, Moszkvába, és mindketten igen jól sikerült edzésen vannak túl.

„A nyugodt felkészülés miatt nem lenne szerencsés, ha a lengyelországi Torunban pótválogatót kellene tartani" - utalt arra Engi, hogy ha nagyon kis különbség alakul ki a két versenyző között, akkor újabb megméretés várhat rájuk a dél-koreai seregszemle előtt.

A két hölgy mellett a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám jégtáncban és Maszljanko Alexander férfi egyéniben képviseli hazánk színeit.

A jégtáncduó kellemes meglepetést is okozhat, őket legalább a 15-20. helyre várja a szakági igazgató. A férfiaknál Maszljanko Alexander, aki Magyarországon született és él orosz szülők gyermekeként. Ő két éve már indult Eb-n, akkor 33. lett, tavaly pedig sérüléssel bajlódott.

Az M4 Sport minden nap közvetíti a versenyeket.

(MOB, MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)