Továbbra is nyeretlen a magyar válogatott a hollandiai tornán

2012. 03. 11.
Megosztás

Második mérkőzésén is kikapott a magyar női vízilabda-válogatott a hollandiai nemzetközi tornán: a Kanada legjobbjaitól péntek délben elszenvedett 17-11-es vereség után az esti meccsen a házigazda hollandokkal szemben maradt alul 13-11-re Merész András Európa-bajnoki bronzérmes alakulata.

A Fryslan Trophy elnevezésű, Drachtenben zajló esemény honlapjának információja szerint mintegy kétszáz néző előtt a magyar csapat az elején már 3-0-ra is vezetett a duplázó Czigány Dóra és Keszthelyi Rita góljaival, sőt 3-3 után 5-3-ra megint nála volt az előny. 6-6-ot, majd 8-8-at követően azonban a harmadik negyedben elhúztak a vendéglátók 11-8-ra, és bár 12-9 után Szűcs Gabriella és a csapatkapitány Drávucz Rita révén 12-11-re még felzárkóztak a magyarok, az utolsó találatot a hollandok lőtték, s két góllal nyertek.

A hazai együttesben Mieke Cabout emelkedett ki, aki ötször is eredményes volt.

Harmadik mérkőzése után is vesztesként szállt ki a medencéből a magyar női vízilabda-válogatott: Kanada együttese – akárcsak péntek délben – szombaton is legyőzte Merész András Európa-bajnoki bronzérmes alakulatát.

Az első összecsapás 17-11-e után a második meccsen a viadal honlapja szerint 10-7-re nyert az észak-amerikai ország együttese a Fryslan Trophy elnevezésű, Drachtenben zajló eseményen.

Az április közepi, trieszti olimpiai kvalifikációra készülő Merész-alakulat kinnléte alatt a vendéglátók nemzeti csapatával is még egyszer megmérkőzik. A németalföldi esemény mindhárom résztvevője tagja az olaszországi viadal kilenccsapatos mezőnyének is, amelyből majd az első négy lehet ott a londoni, nyári játékokon.

Eredmények:
Hollandia-Magyarország 13-11 (3-3, 2-2, 6-3, 2-3)
Kanada-Magyarország 10-7 (4-2, 3-2, 2-1, 1-2)

(Forrás: MTI)