„Úgy gondolom, hogy a kick-box eszmeileg és minőségében is beleillik az olimpia programjába”

„Úgy gondolom, hogy a kick-box eszmeileg és minőségében is beleillik az olimpia programjába”

2020. 10. 13.
Megosztás


Korábban az egója vezérelte, de ma már érettebben és alázatosabban áll a versenysporthoz a lábsérülése miatt másfél évet kihagyó kick-boxos Veres Roland. A Halker-Király Team ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok kiválósága saját bevállalása szerint mindent megtesz azért, hogy sportága bekerüljön az ötkarikás programba.

A még mindig csak 21 éves Veres Rolandot fiatal kora ellenére már kétszer is beválasztották az Év Sportolója szavazás legjobb 10 férfi versenyzője közé, 2017-ben a budapesti felnőtt világbajnokság legeredményesebb sportolója volt, de saját bevallása szerint túlságosan hajtotta az eredményeket. Ma már belátja, nem kellett volna bevállalnia a sérülését okozó és műtéttel végződő szerbiai versenyt, ahol kipróbálta magát a kick-box egyik legkeményebb szabályrendszerében, a K1-ben.

A hosszú felépülés Veres Rolandot arra is ráébresztette: már az eddig elért eredményei alapján is szerencsés, és úgy döntött, szeretne minél többet visszaadni a sportágnak. A Halker-Király Team kick-boxosa elmondta, szeretné folytatni tanulmányait, és ha versenyzőként nem sikerül, akkor sportdiplomataként akarja az olimpiai részvételig segíteni a kick-boxot.

„Úgy gondolom, hogy a kick-box eszmeileg és minőségében is beleillik az olimpia programjába, úgyhogy én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a sportág bemutatkozhasson az ötkarikás játékokon. Nagy hagyománya van a kick-boxnak, egyre ismertebb hazánkban és külföldön is, és remek sportdiplomatáink vannak, akik már most nagyon sokat tesznek az ügy érdekében. Szerintem probléma az is, hogy hatalmas árok van a nem olimpiai és az olimpiai sportágak között, én pedig szeretnék köztük hidat teremteni. Nyilván ehhez nem vagyok elég önmagamban, de azért fogok dolgozni, ne az legyen a döntő, ki olimpiai sportoló és ki nem, hanem a valós eredményeket, a valós kvalitásokat és a beletett edzésmunkát nézzük” – fogalmazott Veres Roland.

A csepeli sportoló 505 nap kihagyás után az októberi nádudvari országos versenyen tért vissza a tatamira, ahol magabiztosan nyerte meg súlycsoportját a pointfighting szakágban.

Mint arról 2018 novemberében honlapunkon mi is beszámoltunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége a tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetséget. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé. Thomas Bach akkor gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban.

Akkor azt is megírtuk, a sportág bővelkedik sportdiplomatákban. Az MKBSZ alelnöke, Király István egyben az európai szövetség első alelnöke, Szabó Gábor tagja a WAKO ringes bírói bizottságának, míg a sportág legeredményesebb versenyzője, a már visszavonult Mórádi Zsolt a sportolói bizottság elnöke.

A Magyar Kick-Box Szövetség előző elnöke dr. Leyrer Richárd volt, aki haláláig a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki tisztét is ellátta. Utóda Galambos Péter lett, aki ma a Nemzeti Versenysport Szövetség szakmai alelnöke.

(NVESZ-MOB)