Új elnök a Magyar Sí Szövetség élén

Új elnök a Magyar Sí Szövetség élén

2020. 09. 11.
Megosztás

Dr. Fürstner József egykori válogatott alpesi síelőt választották meg elnöknek a Magyar Sí Szövetség pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

Az elnököt nyílt szavazással, egyhangúlag választották meg a Magyar Sí Szövetség Budapesten, a Danubius Hotel Heliában tartott tisztújító küldöttgyűlésén. Az új vezetőt azt követően szavazták meg, miután júliusban a küldöttgyűlés visszahívta Miklós Edit elnököt és a teljes elnökséget.

A szervezet alelnöki pozíciójára Dávid Ilonát választotta meg az 58 küldött. A megvoksolt elnöknek, alelnöknek és az elnökségnek 4 évre szavaztak bizalmat.

„A Magyar Sí Szövetség elnökségeként azért fogunk dolgozni, hogy a szövetség ugyanúgy képviselje a magyar verseny sí érdekeit, mint a magyar sí, mint tömegsport érdekeit. A hazai síelők érdekében szeretnénk összefogni a szövetség tagjait és megszólítani a szövetségen kívüli síiskolákat, szervezeteket, szakmai és sport véleményvezéreket, barátokat” – mondta el Dr. Fürstner József. „Az elnökségi tagok személye garancia a független és szakszerű működésre. A célunk, hogy konszenzuson alapuló döntéseket hozzunk, megteremtésük a feltételeit az összefogáson, párbeszéden alapuló működésnek, és minden magyar síelő érdekeit képviselhessük” – összegezte dr. Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség új elnöke.

A Magyar Síszövetség elnökségének új tagjai: dr. Fürstner József (elnök, korábbi válogatott síző, fogorvos), Dávid Ilona (alelnök, Közgazdász, 2010 óta a GYSEV Zrt. igazgatóságának elnöke, 2012–2018 között a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2018-tól a Volánbusz és a DAKK Zrt. elnök-vezérigazgatója). Elnökségi tagok: dr. Kandrács Csaba, dr. Mile Lajos, dr. Barta Csaba, dr. Csák Levente, dr. Lovas András.

(www.skihungary.hu)