Újabb bronzérem a lábtoll-labda-vb-n

Újabb bronzérem a lábtoll-labda-vb-n

2013. 09. 03.
Megosztás

A magyar csapat folytatta jó szereplését a 7. lábtoll-labda-világbajnokság második napján is.

A századszor válogatott Tóth Gábor Kapás Ágnessel bronzérmet szerzett vegyes párosban a vietnami Chao Lanban. Egyéniben két negyedik helyet szereztek a magyar játékosok.

Tóthék megismételték 2010-es helyezésüket, ahogy akkor, most is makaói párossal meccseltek a bronzéremért. Három éve csak szoros meccsen tudtak győzni, most azonban a második játszma sima lett. Kapás Ágnesnek nagy érdemei vannak a győzelemben. A védekezésből és különleges, jól helyezett talpalásaival a támadásból is kivette a részét.

Az egyéniző Mile Alexandra (Cserszegtomaji SK) a negyedik helyen végzett. A négy közé jutásért a német Sarah Walter ellen nagy mérkőzésen döntötték el, hogy ki a legjobb európai. Az első szettben a német versenyző volt nagy fölényben, a másodikban Mile fordított. A harmadikban 12-7-ről 13-12-ra csuklott össze, majd 17-15-re feljött. Ezután 19-17-re ismét a német versenyző vezetett. Mile fordított, 20-19-nél mérkőzéslabdája is volt, végül a csapattársak buzdításával 22-20-ra sikerült megnyerni a meccset.

Tóth Gábornak nagy terhelés volt az egy napon két versenyszám és csak a negyedik helyet szerezte meg az egyéniben. Az elődöntőben a későbbi kínai világbajnok ellen becsülettel helytállt, az első játszmában még 10-8-ra vezetett is. de a vége 21-06 lett a kínai javára. A második játszmában már a kínai uralta a pályát.

Öt versenyszám után a kínaiak három, a vietnamiak két világbajnoki címet szereztek. Magyarország Makaóval holtversenyben két-két bronzéremmel harmadik az éremtáblázaton.
Eredmények:

Vegyes páros:

Elődöntő: Tóth Gábor, Kapás Ágnes (Magyarország) – Nguyen Chou Vuong, Trinh Thi Nga (Vietnám) 0-2, 12-21, 13-21
Harmadik helyért: Tóth Gábor, Kapás Ágnes (Magyarország) – Tam Chi Kin, Wong Weng Man (Makaó), 2-0, 21-12, 21-18
Végeredmény:
1. Kína, 2. Vietnam, 3. Magyarország, 4. Makaó

Férfi egyéni:
Négy közé jutásért:
Tóth Gábor (Magyarország) – Pekka Marjamäki (Finnország) 2-0 (21-11, 21-10)

Elődöntő: Mai Yutian (Kína) – Tóth Gábor (Magyarország) 2-0 (21-16, 21-4)
Harmadik helyért: David Zentarra (Németország) – Tóth Gábor (Magyarország) 2-1, 18-21, 21-12, 21-10
Végeredmény:
1. Kína, 2. Vietnam, 3. Németország, 4. Magyarország

Női egyéni:
Négy közé jutásért: Mile Alexandra (Magyarország) – Sarah Walter (Németország) 2-1, 12-21, 21-12, 22-20
Elődöntő: Mile Alexandra (Magyarország) – Nguyen Thi Thanh (Vietnám) 0-2, 9-21,7-21
3. helyért: Mile Alexandra (Magyarország) – Wong Weng Man (Makaó) 0-2, 21-9, 21-9
Végeredmény:
1. Vietnam, 2. Kína, 3. Makaó, 4. Magyarország

(Forrás: nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)