A krakkói Európa Játékok 5. versenynapján, hétfőn asztaliteniszben, taekwondóban és vívásban született érem a Team Hungary számára. 16 éremnél tart a Magyar Csapat.
Asztalteniszben ezüstérmes lett az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős. A magyar páros vasárnap harcolta ki a döntőbe jutást. A döntőben a német Qiu Dang, Nina Mittelham duó várt a mieinkre – velük eddig még nem játszottak. A mérkőzés elképesztő izgalmakat hozott: az első szettben a németek elmentek 7–3-ra, majd a mieink elképesztő sorozatot produkálva fordítottak 9–7-re, a hajrá azonban az ellenfélnek sikerült jobban. A második szett viszonylag sima volt: 11–6-ra lett a németeké. A harmadikban fordíthattak volna a mieink, látszott, hogy egyetlen pillanatra sem adták fel, oroszlánként küzdöttek, volt szettlabdájuk is, ám végül meg kellett elégedniük az ezüstéremmel, mert a hajrá a németeknek sikerült jobban (11–13). Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány azt mondta: jelenleg a miénk Európa második legjobb vegyespárosa, és erre nagyon büszkék lehetünk.
A vívócsarnokban a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők egyéni versenyei zajlottak. A mieink legjobbja eredménye Kun Anna nevéhez fűződött: bronzérmet szerzett. A magyar párbajtőröző a csoportküzdelmek során négy ellenfelét legyőzte, kettőtől kikapott, majd a 64-es táblán litván, német, észt és lengyel vívót legyőzve jutott el az elődöntőig, ahol a szintén hazai színekben versenyző Martyna Swatowska-Wenglarczyk várt rá. A lengyel végig kézben tartotta az asszót, végül 15–10-re nyert.
Kun Anna: „Nem gondoltam, hogy ebből érem lehet a nap végére, de ahogy jöttek az asszók, úgy melegedtem be egyre jobban. Úgy gondoltuk, a döntő is meglehet, vagy legalább szorosabb lehet az elődöntő, de végül másként alakult. Bármit is gondoltam ki, nem tudtam megvalósítani. Az asszó végégig hittem abban, hogy meg lehet fordítani az állást, de nem úgy jöttek a tusok, ahogy akartam. Csalódott vagyok, de holnapra már jobb lesz, hiszen végülis ez is egy bronz. Most következik egy kis pihenő: a csapatversenyre pedig mentálisan és fizikailag is fel kell pörögni, hiszen az már a kvalifikációs pontokért zajlik.”
A férfi tőrözők közül a legjobb eredményt Szemes Gergő érte el, aki nyolcaddöntőbe jutott, és végül a 13. helyet szerezte meg.
Bailey Kelen bronzérmes lett a férfi taekwondósok 87 kilogrammos súlycsoportjában. Bailey a hétfői helyosztón az Európa-bajnoki harmadik török Enbiya Taha Bicerrel nézett szembe, a játékvezető pedig nem sajnálta kiosztani az intéseket az első menetben. Így hiába történt rengeteg akció és vezetett 9-8-ra a magyar fiú, összegyűlt az öt intése, ezért török riválisa nyerte a menetet. A szünet után elképesztő iramot diktáltak a versenyzők, a 21 éves Bailey pedig négy másodperccel a dudaszó előtt fordított és 22-17-re hozta a menetet, ezzel pedig 1-1-re egyenlített. A magyar taekwondós az utolsó felvonásban négy test-, egy fejrúgással és egy testütéssel végül 15-5-re magabiztos diadalt aratott, így két győztes és egy vesztes mérkőzéssel bronzérmet szerzett az Európa Játékokon. Korábban az 57 kilósok között a 17 éves Márton Luana ezüst-, az 53 kilósok között pedig Patakfalvy Luca bronzérmesként, míg hétfőn a +73 kilós Padla Orsolya és a 73 kilós Füredi Rebeka a hetedik helyen zárt.
Major Veronika ötödik helyen végzett a női sportpisztolyosok fináléjában, melyben az 1988-as, szöuli olimpia bajnoka, a georgiai Nino Salukvadze szerezte meg a szám egyetlen párizsi ötkarikás kvótáját az Európa Játékok Wroclawban zajló sportlövő versenyén. A keszthelyi pisztolyos az alapversenyt kiemelkedő teljesítménnyel abszolválta, 586 körös teljesítményével első helyen jutott a végjátékba. A fő cél egyértelműen a kvótaszerzés volt. „Mindent beleadtam ebbe a versenybe, mindent kihoztam magamból. Az alapversennyel különösen elégedett vagyok. A döntőben sajnos nem voltam elég pontos, de azért reménykedtem benne, hogy a kvótát meg tudom szerezni. Sajnos nem sikerült, de Nino megérdemli, különösen így, hogy már a tizedik lesz neki. Persze van most bennem egy kis keserűség, de az én időm is el fog jönni” – nyilatkozta Major Veronika. Mészáros Eszter a 11., Dénes Eszter pedig a 16. helyen végzett a női kisöbű szabadpuska összetett számában. Mészáros kifejezetten jól teljesített a három testhelyzetű viadalon. Térdelőben 194 körrel nyitott, majd fekvőben 199 körrel folytatta, állóban végül 193-at tett hozzá addigi eredményéhez, ami 586 körös összteljesítményt és 11. helyet jelentett. Eredményével nagyon közel volt a fináléhoz, amelyről egyetlen körrel maradt csak le. Dénes Eszter 582 kört produkált 60 lövésből és a 16. helyen végzett a 35 fős mezőnyben.
A Kovács Eszter, Mosena Estilla műugrópáros a hetedik helyen végzett háromméteres női szinkronban. A magyar duó öt ugrásából négy jól sikerült, így 218,01 pontot gyűjtött és a litván párost sikerült megelőznie a rzeszówi versenyen.
Mind a négy magyar induló elődöntőbe jutott a férfi öttusázók versenyében, Krakkóban, az Európa Játékokon, amely a sportág képviselői számára olimpiai kvótaosztó Európa-bajnokság is. Az 59 fős mezőny két csoportban küzdött az öttusaversenyek második napján, hétfőn és mindkettőből az első 18 jutott tovább. A kvalifikáció A csoportjába került Koleszár Mihály és Demeter Bence, a B-be Szép Balázs és Bőhm Csaba. Előbbiben vívással, utóbbiban úszással kezdtek a krakkói Testnevelési Akadémia sportközpontjában. Az öttusázók számára komoly tétje van az Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságnak, mert az egyéni versenyben a férfiaknál és a nőknél is nyolc olimpiai kvóta talál gazdára, azzal a megszorítással, hogy egy nemzetből nemenként csak egy versenyző juthat kvalifikációhoz. Kedden a nők elődöntőjére kerül sor - a 2x18 fős mezőnyben ott lesz Gulyás, Guzi és Barta -, illetve akkor rendezik a férfi elődöntősök körvívását is. Az érmekért egyéniben - és ezzel együtt csapatban - majd szombaton küzdenek a versenyben maradók mindkét nemben.
Kovács Richárd után Hámori Luca is egyetlen sikerre került az olimpiai kvótától, mivel simán megnyerte hétfői nyolcaddöntőjét az Európa Játékok olimpiai kvalifikációs ökölvívótornáján. Nowy Targban hétfőn négy magyar nyolcaddöntős meccse szerepel a programban, délután azonban egyedül a 66 kilós Hámorinak kellett ringbe lépnie. A kőszegi bokszoló szombaton kiválóan mutatkozott be az Európa Játékokon, a cseh Marketa Tojnarovát simán legyőzte, a hétfői folytatásban pedig hasonlóan magabiztos és fölényes diadalt aratott a norvég Madeleine Elisa Angelsen felett. Az 54 kilogrammban szereplő Lakotár Hanna a nyolcaddöntőben egyhangú pontozással kikapott és kiesett. Az 51 kilogrammos Bernáth Attila fölényes sikerrel bejutott a negyeddöntőbe, a 92 kilogrammban szereplő Kiss Levente viszont vitatható vereséggel búcsúzott.
Balogh Mátyás megnyerte első mérkőzését, a 32 között viszont kikapott, így befejezte szereplését a férfi íjászok olimpiai számában; 17. lett. A tokiói olimpikon magyar sportolónak a pénteki rangsorolón elért 37. helye után két napja volt felkészülni a főtáblás küzdelmekre. „Már az Európa Játékokra is kvótával lehetett kijutni, a legjobb 47 európai lövő volt itt és örülök, hogy én is itt voltam, a 17. helynek pedig még inkább."
Az olimpiai kategóriában az íjászok 70 méterről lőnek a céltáblára, melynek 12 centiméter átmérőjű a tízest érő belső köre. A kieséses szakaszban a csigások versenyével ellentétben nem összeadódnak az egyeslövések eredményei, hanem három-három lövés után értékelik őket és az adott sorozat nyertese két pontot szerez, döntetlen esetén pedig egy-egy jár mindkét íjásznak. A cél a hat pont, melynek elérése a győzelmet jelenti.
Mindkét magyar tollaslabdázó, Pytel Gergő és Sándorházi Vivien is győzelemmel kezdett hétfőn a krakkói központú Európa Játékokon. A csoportkör első fordulójában Pytel a máltai Matthew Abelát győzte le két szettben, Sándorházi pedig a finn Nella Nyqvist ellen nyert három játszmában. Pytel ellenfele kedden a horvát Filip Spoljarec, szerdán a francia Christo Popov lesz, Sándorházi kedden a belga Lianne Tannal, szerdán az olasz Yasmine Hamzával találkozik. A csoportok első két-két helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.
A részletes eredmények ide kattintva megtekinthetők.
A Team Hungary krakkói mérlege a hétfői versenynap végén: 4 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzérem.
A MOB által vezetett éremtábla és a szervezők táblázata nem egyezik. Ennek oka, hogy az atlétikai csapat-Eb 3. divíziójának adott versenyszámában az eredményeket összevetették, és az így kapott rangsor alapján hirdettek minden atlétikai számban egyéni érmeseket is. Bartha-Kéri Bianka a három mezőnyt tekintve 800m-en a második legjobb időt futotta, így a szervezők által vezetett éremtáblázatban Magyarországnak adtak egy ezüstérmet ebben a versenyszámban. A három divízió más-más időpontban, teljesen más körülmények között versenyzett. Az eredmények összevetése ebben a formában nem szokott megtörténni atlétikában.
(MOB-Média, MTI)