A júniusi Európa Játékokra és a jövő évi riói olimpiára készülő Ungvári Miklós a napokban a speciális olimpikonok edzőtáborában járt és élménybeszámolót tartott az értelmi fogyatékossággal élő sportolóknak, akik már gőzerővel hangolnak a mintegy három hónap múlva kezdődő Los Angeles-i Nyári Speciális Világjátékokra.
A speciális olimpikonok 14 sportágban, köztük judóban versenyeznek majd a július 25-én kezdődő világeseményen.
Az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári tartott élménybeszámolót is a csapatnak, ahol elmondta, az ő sportágában egy nap alatt dől el minden, pofonokat kap és ad az ember, sőt egyetlen rossz mozdulat a kiesést is jelentheti, ez által nagyon sok mindenre megtanítja az embert. Hozzátette, hogy valamennyi küzdősport érdekli, és szívesen gyakorolja is, például a Ceglédi VSE másodosztályú birkózócsapatában is szőnyegre lépett már. Figyel arra is, hogy kikapcsolódjon, amikor csak teheti, a négylábúak, lovak közelében van. A kiváló judós sok sikert kívánt a speciális olimpikonoknak, kérte, hogy mindenki tartson ki, bátran versenyezzen, még ha az edzések sokszor nagyon fárasztóak is, hiszen a győzelem kapujában jó mélyen előre hajolni a legnagyobb élmények közé tartozik.
A Speciális Világjátékokra készülő 86 fős magyar delegációra júliusban vár még egy hivatalos eskütétel a Sándor Palotában Áder János köztársasági elnök előtt, majd következik a nagy utazás, július 21-én az „Angyalok Városába.”
(MSOSZ, fotó: Werni Gábor)