Vereség a jégkorong-vb-n (Videóval)

Vereség a jégkorong-vb-n (Videóval)

2014. 04. 24.
Megosztás

A magyar válogatott 2-0-ra kikapott az olimpiai hetedik szlovén csapattól a dél-koreai Gojangban zajló divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság szerdai, harmadik fordulójában.

A nap előtt mindkét együttes ötvenszázalékos mérleggel állt, és most az is eldőlt, melyikük folytathatja a harcot a feljutásért.

Már az első harmadban nagy volt a szlovén fölény, amely a második játékrész elején gólokká érett. Rich Chernomaz szövetségi kapitány csapata nagyon nehezen került helyzetbe, és második mérkőzésén sem tudott betalálni.

A három forduló után egy győzelemmel és két vereséggel álló magyarok csütörtökön közép-európai idő szerint 9 órakor az osztrákokkal találkoznak.

A magyarok korábban mind a hét tétmérkőzésükön kikaptak a szlovénoktól, akik tavaly még az élvonalban szerepeltek, februárban pedig a szocsi olimpián végeztek az előkelő hetedik helyen.

Kimaradt szlovén emberelőnnyel indult a meccs, majd Hetényi kétszer bravúrral védett.

Később volt még egy emberhátrány, de ez is kimaradt. A magyarok elvétve jutottak el lövésig. A szlovénok sokkal jobban hozták el a korongbedobásokat, így több támadást kezdeményezhettek. A szünet előtt a Chernomaz-csapat is kihagyott egy emberelőnyt.

Bartalis lőhetett volna gólt a második harmad elején, ám a lefordulásból Razingar talált be egy szép passz után, pedig előtte szabálytalankodtak a magyar hálóőrrel szemben.

Kisvártatva nőtt a különbség: rosszul cseréltek a magyarok, és a kontrából Kuralt emelt a bal felső sarokba.

Az egyetlen veszélyes magyar csatár, Bartalis szedett össze egy lecsorgó pakkot, ám Gracnar spárgázva hárított.

A záró játékrészben Kóger szépíthetett volna, de közelről hibázott. A szlovénok védekeztek, és arra figyeltek, ne alakuljon ki veszély a kapujuk előtt. Ez jól sikerült, csak Varga távoli kísérlete okozott gondot, de ebből sem született gól. A hajrában még Hetényinek volt egy bravúrja.


Eredmény:
DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG, GOJANG (DÉL-KOREA)
3. forduló:

Szlovénia-Magyarország 2-0 (0-0, 2-0, 0-0)
gól: Razingar (22.), Kuralt (26.),

Japán-Ukrajna 3-2 (2-1, 0-0, 1-1)
Ausztria-Koreai Köztársaság 7-4 (5-4, 0-0, 2-0)

Az állás: 1.Ausztria 8, 2.Japán 6, 3.Szlovénia 6, 4.Ukrajna 4, 5.Magyarország 3, 6.Korea 0

Ausztria ellen folytatja szereplését csütörtökön a magyar jégkorong-válogatott a Dél-Koreában zajló divízió 1/A világbajnokságon. Ellenfelünk – amellyel a vb-felkészülés hajrájában kiélezett, bár számunkra vesztes mérkőzést vívtunk a Papp László Sportarénában – az ukránok elleni túlórás sikerrel kezdte meg szereplését a vb-n, amelyen a folytatásban mindkét ázsiai riválisát 3-3 góllal győzte le. A mieink kezdésnek a házigazda ellen győztek, majd úgy kaptak ki az ukrán, szlovén párostól, hogy egyetlen gólt sem tudunk ütni a 120 perc során. A közép-európai idő szerint 9 órakor kezdődő Magyarország–Ausztria találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

A 4. froduló programja (csütörtök)

Szlovénia–Ukrajna – 5.30 óra
Magyarország–Ausztria – 9.00 óra (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n)
Japán–Dél-Korea – 12.30 óra

(Forrás: NSO)