Veretlenül zárta a 2017-es évet az U21-es olimpiai labdarúgó-válogatott

Veretlenül zárta a 2017-es évet az U21-es olimpiai labdarúgó-válogatott

2017. 11. 15.
Megosztás


Európából az U21-es kontinensbajnokságról vezet az út a 2020-as olimpia férfi labdarúgótornára. A magyar korosztályos válogatott befejezte idei Európa-bajnoki selejtező-mérkőzéseit.

A mieinknek négy mérkőzés után (2 győzelemmel és 2 döntetlennel) nyolc ponttal, a vesztett pontok alapján ennél egyetlen csapat sem áll jobban a csoportban. A mieink legközelebb március végén lépnek pályára, akkor hazai körben fogadják a ciprusiakat.

A kilenc európai selejtezőcsoport első helyezettje, továbbá a négy legjobb második play off találkozójának két győztese csatlakozik az Európa-bajnoki döntőt rendező olasz válogatotthoz. Társrendező San Marino is, de a törpeállamnak selejtezőt kell játszania, nem lesz automatikus a döntő résztvevője.

A 6. csoport résztvevői Belgium, Svédország, Törökország, Málta, Ciprus és Magyarország.

A magyar válogatott legutóbb Cipruson szerepelt és két gólos győzelemmel tért haza idegenből.

A mérkőzésen szerepelt gárda:

Magyarország: Demjén Patrik (MTK Budapest) – Hegedűs János (Puskás Akadémia), Kecskés Ákos (Termalica), Tóth Bence (Videoton FC) (Katona Máté, (MTK Budapest) 82.)– Szivacski Donát (Vasas), Haris Attila (Balmazújváros) (Korozmán Kevin, (MTK Budapest) 89.), Szoboszlai Dominik (Liefering), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd) , Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry)– Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Bíró Bence (Guimares) (Kundrák Norbert, Ferencváros) 74.)

A csoport állása és a további program:



Az olaszországi döntő első három helyezett válogatottja szerepelhet a 2020. évi olimpián a japán fővárosban.

Magyarország korábban 3 alkalommal nyerte meg az olimpiai labdarúgó tornát. 1952-ben a legendás Arany-csapat, majd 1964 és 1968-ban. További két olimpián szerzett érmet: 1972-ben ezüstöt, 1960-ban bronzot. Legutóbb 1996-ban jutott ki a válogatott az olimpiai tornára.

(MOB, fotó:mlsz)