Érdi Mária aranyérmet szerzett az olimpiai hajóosztályok hágai vitorlázó világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.
A magyar hajós a párizsi kvótát már szombaton begyűjtötte, amikor a harmadik helyen jutott be a duplaszorzós medálfutamba. Az MVM SE versenyzője vasárnap a harmadik helyen ért célba, és ezzel az eredménnyel az élre ugrott, megelőzte a tavalyi vb-n szintén ezüstérmes svájci Maud Jayet-t és az olimpiai bajnok dán Anne-Marie Rindomot.
Érdi Mária remekül kezdte a vb-t, két futam után vezetett, majd négy és hat futam után is az élen állt. Aztán a második, az éremfutam előtt pedig a harmadik helyre csúszott vissza.
A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes, kétszeres olimpikon Érdi Mária az első magyar női vitorlázó, aki vb-címet szerzett olimpiai hajóosztályban.
A vb-n Vandai Jonatán is begyűjtötte az olimpiai kvótát, mivel a 17. helyen végzett az ILCA 7 osztályban, az országok rangsorában pedig 14. lett. Ebben a hajóosztályban nemenként 16 kvóta talál gazdára a párizsi játékokra úgy, hogy országonként egyet lehetett szerezni.
(MTI, fotó: World Sailing)