Világjátékok 2013 – Calira hangolódnak a szumósok

Világjátékok 2013 – Calira hangolódnak a szumósok

2013. 04. 27.
Megosztás

Kis túlzással szumós hölgyeink minden gondolata Kolumbia körül forog.

A Caliban rendezendő Világjátékokra Makai Erika és Kálló Gyöngyi (a képen) kvalifikálta magát. Mindketten a nehézsúly kiválóságai, és mindketten részt vettek az elmúlt hétvégén lebonyolított varsói Európa Kupán. „A formaidőzítés Calira van kihegyezve, így ez egy állomás volt. Csapatban bronzérmet szereztünk, ami miatt nem szégyenkezhetünk, egyéniben viszont egyikünknek sem jött ki a lépés.

Az év főversenye számunkra a nem olimpiai sportágak világversenye lesz. Nekünk ez az olimpia” – mondta Makai Erika.

A bronzérmes varsói csapatban Kállón és Makain kívül Sárkány Vivien (+80 kg) és Forgó Fruzsina (65 kg) kapott helyet. Mindkét fiatal tehetség az U23-asok mezőnyében – saját súlycsoportjában – bronzérmes lett egyéniben.

Magyarország először 2005-ben, Duisburgban indított egységes csapatot a Világjátékokra, amelyet mindig a nyári olimpia utáni évben rendeznek meg. A németországi játékok után 2009-ben Tajvanon, Kaohsiungban rendezték meg a viadalt, idén pedig Kolumbia harmadik legnagyobb városa, Cali lesz a házigazda. A Magyar Olimpiai Bizottság adatai szerint jelenleg 50 fős a Dél-Amerikába utazó magyar csapat.

Azok a sportágak, amelyekben lesz magyar induló a július 25-én kezdődő Világjátékokon: női strandkézilabda, aerobik, siklóernyő, tájfutás, szumó, íjászat, erőemelés, ritmikus gimnasztika, táncsport, maratoni kajak-kenu és búvárúszás.