Hagyományosan nagy mezőny, 32 ország 131 vívója küzd majd a helyezésekért a hétvégi, budapesti kard Grand Prix-n.
A Gerevich-Kovács-Kárpáti viadal iránt minden évben jelentős az érdeklődés, és idén is igaz ez, már csak azért is, mert a pontokkal jól fizető GP-n sikeres szerepléssel előre lehet lépni az olimpiai kvalifikációs ranglistán.
A magyarok számára ugyan az utolsó ötkarikás selejtezőnek, a két hét múlva esedékes moszkvai Világkupának van különös jelentősége - mivel azon csapatversenyt is rendeznek -, ezzel együtt fontos az egyéni eredményesség is, különösen hazai közönség előtt.
Kovács Tamás szövetségi kapitány a jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve azzal már elégedett lenne, ha egy magyar kardozó bekerülne a legjobb nyolc közé. Amint azt a csütörtöki felevezető sajtótájékoztatón mondta, erre Szilágyi Áronnak van a legnagyobb esélye.
A MOL Kupáért sorra kerülő viadal helyszíne a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok és a mellette lévő Tornacsarnok lesz szombaton és vasárnap.
A sajtótájékoztatón szó esett a jövő évi Budapesten rendezendő világbajnokságról is.
A Papp László Sportaréna ad otthont az eseménynek 2013. augusztus 5. és 12. között" - közölte Füleky András.
A vb első két napján a hat egyéni versenyszám selejtezőjét bonyolítják le, majd három napon át az egyéni főtáblás asszókra kerül sor, azután pedig a csapatversenyeket rendezik. Az éremosztással záruló napokon a női tőr a férfi karddal, a férfi párbajtőr a női párbajtőrrel, míg a férfi tőr a női karddal lesz majd párban.
Beszámolt továbbá arról is, hogy az MVSZ készen áll arra, hogy a kerekesszékesek versenyeit is megrendezze, ha a jogtulajdonos döntéshozó szervezet, az IWAS engedélyezi Budapestnek. Ha a kerekesszékesek is a magyar fővárosba jönnek, az ő versenyeik a Körcsarnokban lesznek, s csak a döntők résztvevői vívnak majd a Papp László Sportarénában.
(Forrás: MTI, foto: JochaPress)