Mintegy annak érzékeltetésére, hogy milyen szoros napjaink férfipólójának élmezőnye, azzal indult a vasárnap, hogy az egész férfitornának enyhe favoritként nekikezdő Spanyolország végül a 6. helyen zárt, miután a negyeddöntőjét követően a helyosztóját is elveszítette.

Ehhez képest a mieink azért csak éremért ugorhattak vízbe, az más kérdés, hogy az ellenfélnek, az USA-nak is ugyanez kellett volna, kivált, mert az amerikaiaknak jóval szerényebb a történelmi gyűjteménye.

Ennek dacára a fehér sapkások jutottak 2–1-es előnyhöz az elején, amikor repkedtek az emberelőnyök.

Aztán hirtelen megváltozott a játék képe, nem ítéltek semmit a partról, úgyhogy kegyetlen küzdelem és tüdőszaggató úszás következett, ráadásul olyan sokáig, hogy már három amerikai és két magyar várta az oldalkötél mellett, hogy legalább reptében lecserélhesse kimerült csapattársát.

Mindezen egy újabb fór lendítette túl a meccset, amiből Varga Dénes talált be gyorsan, viszonylag korán biztosítva, hogy gólszerzőként fejezze be játékospályafutása utolsó mérkőzését.

Porszem annyi került a gépezetbe, hogy egy utolsó előnyt azért még kaptak az amerikaiak, és be is lőtték, azaz 3–2-vel ért véget az első játékrész.

Varga Dénes ellenben alkotott tovább, a második elején is volt egy mesés passza, ám nem gólpassza, mert ekkortájt a világon semmi sem ment be, és nemcsak naggyá tettük a kapust, de sokszor rossz helyről, nem kidolgozott pozícióból és/vagy korán lőttünk.

Luca Cupido bezzeg eltalálta a bal alsót, úgyhogy mínusz kettőről folytathattuk tovább.

A rossz döntések sorát és a 6:13-ig tartó gólcsendet egy végre-valahára időig kijátszott akcióval Manhercz Krisztián törte meg. Csakhogy ettől sem fordult a széljárás, újabb küszködős támadások után még ötöst is lőhettünk, ám Varga Dénes lövése a lécről térfél közepéig pattant vissza, tehát egygólos hátrányban fordultunk a második félidőre.

Na de akkor legalább mintaszerűen játszottunk meg egy fórt, amit Varga Dénes fejezett be közelről, magyarul 4–4-nél kiegyenlítettünk.

Sőt, 5–4-nél már itt volt az előny: habár ez sem ment könnyen, de úgy tűnt, Vigvári Vince átszakította a gátat.

Persze, ami szép, az szép: Ben Hallock csavart akciógólja centerből az volt, még ha nem is örülünk neki, annak meg pláne, amikor Max Irving is bepattintott egyet a bal felsőbe, mert ezzel visszakerült a vezetés a riválishoz – így mentünk neki a mérkőzés és az olimpia utolsó negyedének.

Az szerencsére Nagy Ádám finom ejtésgóljával startolt, majd a kontrákkal és fórokkal megszórt időszakban Vogel Soma is elkapta a fonalat, pluszban 4:45-tel a vége előtt Zalánki megkaparintotta a vezetést.

Amikor pedig esély kínálkozott a meglógásra, akkor mintaszerűen adogattuk végig az emberelőnyt, amit Angyal Dániel zsákolt be a hosszúnál, ezzel pedig először vezettünk kettővel, nem mellesleg 3:22 maradt csak hátra.

Nyilván az amerikaiak nem adták fel, és kicsit a szerencse is velük tartott, amikor létszámfölényben szépítettek – a baj pedig nem jár egyedül, Hannes Daube újabb fórgóllal ki is egyenlített 1:59-cel a vége előtt.

Ezután már csak elpazarolt támadások sorjáztak mindkét oldalon, azaz 8–8 után jöhetett a szétlövés.

Ez természetesen Vogel Soma műfaja, ám az azért csökkentette az önbizalmunkat, hogy a Horvátország elleni elődöntőben három ötméteresünkből sem született gól.

Most sem alakult jól az eleje, hiszen az első párban Hannes Daube betalált, Varga Dénes lövése azonban megint a lécről jött le, és a második párban is csak az amerikaiak értékesítették a lehetőségüket.

A harmadik körben tehát Zalánki már azért állt oda, hogy egyáltalán folytatódjon a párviadal – de az ő labdája is a kapufáról jött ki, következésképp az USA vitte el a bronzérmet, a fiaink pedig a negyedik helyen zártak.

VÍZILABDA
Férfiak, a 3. helyért
USA–Magyarország 11–8 (3–2, 1–1, 2–2, 2–3; 3–0) – ötméteresekkel

- - - - - - - -

Augusztus 12-én, hétfő délután landol Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az olimpiáról Párizsból hazaérkező Aranygép. A játékok hőseit 16 óra után a Puskás Szoborkertben köszönti a Magyar Olimpiai Bizottság.