Zsivótzky Gyula Emléknap a hagyományok jegyében

Zsivótzky Gyula Emléknap a hagyományok jegyében

2017. 12. 01.
Megosztás


Két helyen is zajlottak az elmúlt napokban a Zsivótzky Gyula Emléknap eseményei, amelyet immár hatodik alkalommal rendezett meg az olimpiai bajnokunk nevét viselő egyesület.

A program Sikátoron a hagyományos Zsivótzky-futással kezdődött, amelynek során ezúttal is kalapácsvetőnk világcsúcsot érő dobásával azonos távot, 73,76 métert kellett teljesíteni a résztvevőknek, akik az őszies időben is nagy lelkesedéssel vágtak neki a távnak. Új csúcs ezúttal ugyan nem született, de mindenki vidáman, nagy lendülettel ért célba a Vigh Domonkos alelnök által pontosan kimért pályán.

Az ünnepi ülésre már Kisbéren került sor. A Bakony kapujának is nevezett város és az olimpiai kör egyesület székhelyét jelentő kis falu között mindössze 25 km a távolság, így az említett futóverseny valamennyi résztvevője is időben megérkezett az ottani Kiskastélyba. A találkozót megtisztelte részvételével Tamtom Péter kisbéri olimpikon súlyemelő is.

Sinkovicz Zoltán, a város polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy Kisbéren is őrzik a hajdan ott gyerekeskedő Zsivótzky Gyula emlékét. Az ő nevét viseli a városi sportcsarnok és évről évre emléktúrát is rendeznek tiszteletére. A múlt évszázad magyar atlétája, aki annak idején itt „bütykölte össze” első kalapácsát, kétségkívül a város megbecsült hírességei közé tartozik.

Az előbbi gondolatokat fűzte tovább Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, miközben szólt a MOA és az olimpiai körök tevékenységéről, amelyben a múlt nagy sportolóinak, olimpikonjainak tisztelete kiemelt helyet foglal el.

A továbbiakban az olimpiai kör névadójáról összeállított diasor idézte fel Zsivótzky Gyula alakját, pályafutásának fontosabb állomásait, többekben a személyes találkozások emlékeit is.

Az olimpiai emlék- és hagyományőrzés sokszínű feladatairól és lehetőségeiről tartott nagy érdeklődés mellett előadást Győr Béla, a MOB erre hivatott bizottságának és egyben a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja.

A rendezvény ünnepélyes pillanatai közé tartozott a Zsivótzky Gyula Emlékdíj átadása, amelyben ez évben az olimpiai kör már említett alelnöke, Vigh Domonkos részesült, aki a kezdetektől fogva lelkes szervezője és közreműködője az egyesület tevékenységének, valamennyi programjának.

Az egyesület életébe dr. Printz János Károly elnök nyújtott betekintést „Mozgásban a Zsivótzky Kör” címmel, a közelmúltból felelevenítve azokat a sporteseményeket, ahol a kör tagjait a lelátókon, de a küzdőtéren, a pályákon is meg lehetett találni.

Az gazdag program a Kiskastély kiállításának közös megtekintésével és egy rövid városnézéssel zárult, ahol dr. Udvardi Erzsébet, az olimpiai kör tagja, a város korábbi polgármestere kalauzolta a társaságot. Ezt megelőzően azonban igazi meglepetéssel is szolgált, az általa felkért (a Légy több, Tégy többet Alapítvány égisze alatt működő) helyi Langalik Néptáncegyüttes fiatajainak magával ragadó bemutatójával.

(MOA/PJK, fotók: GYB/TF/VD)