Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Hosszú Katinka kilenc aranyérmével az ob legeredményesebb úszója lett

Az úszók debreceni országos bajnokságának szombati napján Hosszú három egyéni számban diadalmaskodott, így a négy nap alatt összesen kilenc aranyérmet gyűjtve az idei ob legeredményesebb versenyzője lett.

A Vasas SC klasszis úszónője ezúttal 200 m gyorson, 100 m pillangón és 200 m háton bizonyult a leggyorsabbnak, s a három döntőből egyedül pillangón volt nehezebb dolga, ahol Verrasztó Evelyn tartani tudta vele a lépést. Igaz, ahhoz, hogy ebben a fináléban is nyerni tudjon, "kellett" Szilágyi Liliána balszerencsés rajtja is, aki kiugrott, így a kizárás sorsára jutott, pedig Kiss László szövetségi kapitány szerint amúgy simán győzhetett volna.

A szakvezető az MTI-nek nyilatkozva Hosszú mellett dicsérte még Kapás Boglárkát és Gyurta Dánielt, mondván, ők hárman nyújtottak a jó három hét múlva esedékes barcelonai világbajnokság szempontjából értékelve is kiemelkedő teljesítményt az országos bajnokságon.

"Összességében a többiek is jó állapotban vannak, és tovább fog javulni valamennyiük formája a vb-ig hátralévő időben, az öt helyszínen zajló edzőtáborozás végeztével"- mondta.

"Nagyon jó érzések kavarognak bennem, mint általában az utóbbi időszak versenyei után" - nyilatkozta Hosszú Katinka. "Ha jól belegondolok, az olimpia óta bárhol is jártam, mindenhonnan pozitív érzésekkel távoztam, és ez most, Debrecen után sem változott. Az utolsó nap szerettem volna 1:57 alatt úszni kétszáz gyorson, ez az egyetlen, amit igazán sajnálok, hiszen az idén már hetedszer úsztam 1:57-et ezen a távon."


Hosszú Katinka a 200 méteres női hátúszás döntője után az országos úszóbajnokságon a Debreceni Sportuszodában 2013. június 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A londoni olimpián 200 m mellen aranyérmes Gyurta Dániel kedvenc számában szombaton már csak a délelőtti selejtezőben állt rajthoz, s ért célba biztatóan könnyed és szép úszással 2:10 percen belüli idővel. Kapás Boglárka, aki előző nap 400 m gyorson országos csúccsal diadalmaskodott, szombaton 1500 m gyorson aratott fölényes győzelmet. A nyílt, ez által nemzetközi bajnokságon a nőknél az 50 m gyors aranyérme került külföldre, itt a szerb Miroszlava Najdanovszki végzett az élen, míg a magyar bajnoki címet a második helyen beérkezett Sánta Adrienn érdemelte ki.

A férfiaknál Takács Krisztián bravúros győzelmet aratott 100 m gyorson, ahol a dél-afrikaiak olimpiai bajnokát, Chad Le Clost is megelőzve lett első. Az olimpiai ezüstérmes, sokszoros világ- és Európa-bajnok Cseh László a befejező napon alaposan rákapcsolt, s a 200 m vegyes és az 50 m pillangó egyéni elsősége mellé begyűjtötte kőbányai csapattársaival a 4x100 méteres vegyesváltó bajnoki címét is a hajdúsági fővárosban.

"A végére jöttem bele igazán az úszásba" - mondta Cseh László.
"Voltak jó úszások, a kétszáz pillangó már majdnem úgy ment, ahogy ilyenkor kell, csak az eleje hiányzott, a kétszáz vegyesnek meg az eleje volt rendben. Az utolsó nap már kicsit éreztem a fáradtságot, de alapvetően jó érzésekkel indulok neki az utolsó edzőtábornak."

A zárónapi országos bajnokok:

nők:

200 m vegyes: György Réka 2:15.07 perc
100 m mell: Sebestyén Dalma 1:11.87 p
100 m pillangó: Hosszú Katinka 59.46 másodperc
200 m hát: Hosszú Katinka 2:11.85 p
50 m gyors: Sánta Adrienn 26.18 mp
200 m gyors: Hosszú Katinka 1:57.35 p
1500 m gyors: Kapás Boglárka 16:33.51 p
4x100 m vegyesváltó: Jövő SC-Veolia 4:14.09 p (Joó Sára, Verrasztó Evelyn, Federics Nikolett, Mutina Ágnes)

férfiak:

200 m mell: Horváth Dávid 2:15.30 p
100 m gyors: Takács Krisztián 49.39 mp
100 m hát: Bernek Péter 55.04 mp
200 m vegyes: Cseh László 1:58.60 p
50 m pillangó: Cseh László 24.31 mp
4x100 m vegyesváltó: Kőbánya Sport Club 3:40.52 p (Cseh László, Horváth Dávid, Pulai Bence, Bernek Péter)

Az úszóbajnokság teljes eredmény listáját itt megtalálja

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Infoartnet