Hozmann Szonja vitorlázás helyett az alpesi sízést választotta

Sportos családba született, édesapja vitorlázásban és rallyban is magyar bajnok volt. Édesanyja korosztályában szintén magyar bajnok szertornában, majd amikor azt „kinőtte", kosárlabdában is bajnoki címig vitte. A jó mozgás-koordinációt édesanyjától, a céltudatosságot édesapjától örökölte. Edzője a korábbi hatszoros magyar bajnok, kétszeres világbajnoki, Universiadé-résztvevő Barbai Áron, aki 17 éves innsbrucki tartózkodása alatt magasszintű, C és D-kategóriás osztrák síedzői képesítést is szerzett.

„Édesapám úgy gondolta, hogy mielőtt az ő példáját követve 6-7 évesen vitorlázni kezdek, előtte ismerkedjek meg a síeléssel is, ezért három éves koromban beiratott az Alpesi Club síiskolájába. Tehetségesnek bizonyultam, és Körtvélyesi Miklós javaslatára hamarosan versenyezni kezdtem. Mire érdemben vitorlázni kezdhettem volna, már kiemelkedő eredményeim voltak a sísportban. 11 éves koromban Tirolba költöztünk, hogy Rudolf öcsém és én a lehető legjobb síképzést kaphassuk.

Korábban tanultam zongorázni, gitározni és énekórára is jártam. Ma a zeneoktatásra nem marad időm, de ha tehetem, zenélek egyedül. Ausztriába költözésünk előtt aktívan néptáncoltam, eleinte a Csillagszemű Néptáncegyüttesben, majd a Jókai Néptánccsoportban. Nagyon hiányzik..
Mióta Tirolban járok iskolába a lehetőségeim korlátozottak. Ha tehetem, elmegyek falat mászni, a vakációban könnyűbúvárkodni” – mesélte magáról a Procelero SE fiatal sportolója. A 2015-ös Whistler Cup eredményeire a legbüszkébb, ahol az óriás-műlesiklás és a parallel műlesiklásban az ezüstérem mellé első magyarként aranyat sikerült nyernie műlesiklásban.

„Az előző évi eredmények és az iskolai időmérők alapján az első ötbe vártak Tirolban. A kisebb versenyeken jöttek a győzelmek, de a Landescupban, ami Ausztriában irányadó a versenyzők értékelése szempontjából, minden versenyen dobogón álltam. Aztán édesapán elvitt a sívilágbajnokságra St. Moritzba, ahol lehetőségem volt együtt síelni néhány igazi legendával. Didier Cuche, Martina Ertl és Daniel Mahrer nagyon kedvesek voltak, és a sízés velük - bár nem edzés volt, csak egyszerű száguldozás - megtette a hatását. Azután egy műlesikló-kieséstől eltekintve, minden kombinációs versenyen dobogón álltam, sőt SG-ben győzni is tudtam. Azért is volt feltűnő a fejlődésem, mert korábban ez volt a leggyengébb számom.

Büszke vagyok rá, hogy az első éves FIS-versenyzők közül nemzetközi szinten az elsők között sikerült A-kvalifikációt elérnem (500-on belülre kerülni), hogy Miklós Edit mellett képviselhessem Magyarországot az olimpián. Nagy szomorúság, hogy ő a sérülése miatt nem lehet ott az olimpián, pedig sok erőt adhatott volna a számomra a jelenléte is.”

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)