Karván népszerűsítette az olimpiai mozgalmat a vívóbajnok

A mindenhol kikerülhetetlen kérdéssel hamar szembekerült az 1955-ben egyéniben és csapatban is világbajnok, az 1964-es, Tokióban megrendezett olimpia bajnoknője. Lídia asszony elmondta, hogy a bátyja - aki a Piarista Gimnázium tanulója volt - vívott és egy idő után őt is rendkívül kíváncsivá tette ez a sportág.

„A világháborút követően az volt a leggyakoribb mondás, hogy a lányoknak nem kell semmilyen sportot űzniük. Ám én annyira kitartó voltam, hogy nem lehetett visszatartani és a BEAC vívótermében kötöttem ki."

Később - mesélte Sákovicsné - három olyan mesterrel is összejött - Szabó László, Somos Béla, Vass Imre - akik valamennyien a nemzetközi színvonalat képviselték. Mindhárom mesterétől igen sokat tanult. Ahhoz viszont, hogy 1955-ben kétszeres világbajnok legyen, még számos más dologra is szüksége volt. „Elsősorban a fiatalokra jellemző szorongásmentes vagányságra és némi szerencsére is."

Természetesen többszörösen is szóba került az 1964-es, tokiói olimpia is, ahol Ágoston Judit, Juhász Katalin, Marosi Paula és Rejtő Ildikó társasként megnyerték a női tőrcsapatok versenyét. Elmondása szerint ott is bebizonyosodott, hogy könnyebb egy csapat tagjaként mindenkiért küzdenie a páston, mint amikor egyéniben kizárólag a maga sikerének a kovácsa. „Másokért is küzdeni, ez egy különlegesen jó érzés" - hangsúlyozta és azt is hozzátette, hogy a páston mindenki a maga érdekeit tartotta szem előtt és úgy vívott, civilben viszont mind a mai napig igen-igen jó kapcsolatban vannak egymással. Mindössze azt sajnálják, hogy Ágoston Judit különösebb előzmények nélkül, hirtelen hagyta itt társait.

Jelenkori éveiről is szólt a bajnoknő, aki szerint immár sok éve az unokák jelentik számára a legfőbb motivációt. Fia és lánya révén két-két unokája van, akik nélkül sokkal sivárabb lenne az élete.

(jochapress)